Víz alatti CCTV kamerát telepítenek a Máltai Nemzeti Akváriumba

A Máltai Egyetem egy víz alatti CCTV kamerát telepít a Nemzeti Akváriumba azzal a céllal, hogy az ökoszisztéma védelme érdekében fokozzák annak folyamatos megfigyelését és ezzel együtt az erőfeszítések tudatosítását is erősítsék. Ez az első ilyen lépés a szigeteken, mely a Blue Growth (Kék Növekedési) stratégia részeként összhangban van az EU innovatív turizmus irányába mutató törekvéseivel, valamint annak óceán megismerési és Natura2000 terjesztési tevékenységeivel.

Ez a konkrét projekt az EU által finanszírozott HARMONY Italy-Malta projekt része, amelynek célja a tengeri biodiverzitás védelme a határokon átnyúló olasz-máltai térségben.

Aaron Farrugia környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy ennek a közös együttműködésnek fő célja a tengerfenék integritásának biztosítása és a nem őshonos fajok tengerben való elterjedéséért felelős jelenségek hatásainak tanulmányozása. Az ilyen kezdeményezések azért jelentősek, mert a tudományos kutatások mellett a döntéshozók képesek megalapozott politikákat és jövőbeni stratégiákat kidolgozni ökoszisztémánk és végső soron mindenki jólétének érdekében.
Az idegenforgalmi miniszter, Julia Farrugia Portelli elismeréssel nyilatkozott erről a kezdeményezésről, és kijelentette, hogy a fajok és a tengeri környezet megőrzése összefügg a búvár turizmusban rejlő lehetőségekkel, a máltai turisztikai ipar egyik erősen feltörekvő piacával. Hozzátette, hogy 2019-ben a beutazó turisták közel 5% -a elsősorban búvárkodás céljából látogatott el Máltára, és 178 960 fő vett részt búvároktatásban vagy búvártúrán a szigeten tartózkodása közben.
Tavaly a Máltai Nemzeti Akvárium, amely világszintű turisztikai attrakció, 222 754 turistát fogadott. Ez a minőség iránti elkötelezettség folytatódott a világjárvány idején is, hisz az akvárium 600 000 eurót fektetett be látogatói élményének javítása érdekében. A miniszter hozzátette, ez az izgalmas projekt a virtuális turizmus koncepciójának példájaként szolgál, amelyen keresztül Málta megmutathatja legjobb kínálatát, hogy a világjárvány utáni időkben mivel várják a felfedezni vágyó látogatókat.

További részletek az intézményről: https://www.aquarium.com.mt

——————–

Máltai Idegenforgalmi Hivatal | VisitMalta Hungary

Booking.com