Több mint 400 iskolai osztály jelentkezett a Folly Arborétum ciprusmagnevelő felhívására

 

206 iskolából összesen 412 osztály jelentkezett a Folly Arborétum és Borászat Égig Érő Tanterem Alapítványa által meghirdetett „Így neveld a ciprusodat!” elnevezésű országos magnevelő játékra. A versenyben résztvevő osztályoknak az Arborétumtól kapott ciprusmagokból játékos és kreatív feladatok megoldása közben kell kiültetésre alkalmas ciprusmagoncot nevelniük, a legügyesebbek pedig osztálykirándulást nyerhetnek a Folly Arborétumba.

A Folly Arborétum és Borászat Égig Érő Tanterem Alapítványa mindig is nagy hangsúlyt fektetett a természet szeretetének népszerűsítésére, így a jövő generációinak élő környezetünk iránti érdeklődését nem csupán a gyermekeknek szóló programokkal és a kert egyedi játékelemeivel, de különböző edukatív pályázatokkal is fenn kívánja tartani.

Legutóbbi, január 11-én meghirdetett pályázatukra, az  „Így neveld a ciprusodat!” című országos magnevelő versenyre hatalmas volt az érdeklődés. Az ország minden pontjáról, Sárospataktól Hajdúböszörményen és Kecskeméten át Zalaegerszegig érkeztek jelentkezések, így 206 iskolából összesen 412 osztály vághat bele a ciprusnevelésbe.

„Alapítványunkat 2017-ben hoztuk létre többek között azzal a céllal, hogy egy plusz csatornán is meg tudjuk szólítani, el tudjuk érni a gyerekeket, és közelebb vigyük hozzájuk a természetszeretetet, a tudatos és felelős környezeti viselkedést. Az általános iskolák alsó tagozatos osztályai számára meghirdetett „Így neveld a ciprusodat!” kampányunk az Égig Érő Tanterem Alapítvány eddig legsikeresebb akciója, nagyon örülünk annak, hogy ilyen sok iskola és osztály jelentkezett a felhívásunkra. Bízunk benne, hogy a ciprusmagok elültetése és gondozása az iskolák környezeti nevelési programjába, illetve a tantárgyi tanmenetbe is jól beilleszthető, és egyaránt nagy élmény lesz mind a diákok, mind tanítóik számára.” – foglalta össze Folly Réka, a Folly Arborétum és Borászat vezetője és tulajdonosa.

Az alsótagozatos osztályok január utolsó hetében, postai úton kapták meg a magokat, továbbá egy cserépdíszítő-szalagot és a magok neveléséhez szükséges 20 oldalas munkafüzetet is – utóbbi az információkon és útmutatáson kívül kreatív, közösségépítő feladatokat is tartalmaz. A 14 héten át tartó kihívás során a gyermekek hétről-hétre dokumentálhatják magoncuk fejlődését, miközben a magonc növekedéséhez kapcsolódó kreatív feladatok teljesítése során közös élményeket szerezhetnek.

A munkafüzetben leírt instrukciókon túl a versenyző osztályokat igény szerint az Arborétum szakértői, valamint az általuk készített útmutató videó is segíti abban, hogy a kihívás végére egy – akár az iskolai, akár az otthoni – kertbe való kiültetésre alkalmas magoncot sikerüljön felnevelniük.

A versenyző osztályok közül a zsűri a felnevelt magonc állapota, valamint a munkafüzetben található feladatok minél kreatívabb és precízebb teljesítése alapján díjazza a legügyesebb magnevelőket, akik osztálykirándulás keretében látogathatnak el a Follyba. Helyezéstől függően a belépés mellett részt vehetnek egy kerti szabadulószoba programon, sőt, az első helyezett osztály utazási költségét is kifizeti az Arborétum. Az eredményhirdetés május 8-14. között várható. A nyereményt 2023. május 15–június 15. vagy 2023. szeptember 1-30. között lehet beváltani.

 

A badacsonyörsi Folly Arborétum első örökzöldjeit Dr. Folly Gyula pécsi orvos telepítette 117 évvel ezelőtt. Az induláskor alig fél hektárnyi területből ma már öthektáros arborétum lett, ahol több mint 400 tűlevelű és 200 lombos fa- és cserjeféle virul. Az arborétum gondozását Folly Gyula utódai vitték tovább, a család négy generációjának elkötelezett munkája és kitartása pedig a Balaton édenkertjévé varázsolta a helyet. Az itt található négy világtáj növényei, a különleges cédrusok, ciprusok és borókák egész évben várják a látogatókat.

Forrás: Folly Arborétum

Booking.com