Indiai streetfood, Krisna-völgyi ökrös felvonulás, zenés-táncos karnevál, békemeditáció, és egy kis ízelítő hazánk legnagyobb ökofalvából – egy napra Budapestre költözik a 30 éves Krisna-völgy. Ilyen lesz idén a Szekérfesztivál.

Színes tradíció Indiából

Ratha-játrá, vagyis a Szekérfesztivál India egyik legősibb ünnepe, amely során Isten minden bizonnyal legvidámabb formáját kihozzák a templomból, és ennek örömére a hívek fergeteges nyilvános ünnepséget rendeznek, amelyen mintegy 2 millió indiai vesz részt. Az örömteli életérzés szinte kézzel fogható.

A hagyomány szerint Krisna formáját, akit Puriban az „Univerzum Uraként” imádnak, állandó templomából egy másik templomba szállítják, ahol 10 napig vendégeskedik, majd újra hazatér. Az oda- és visszautazást zenés-táncos felvonulás, a szekerek kézi erővel történő húzása és egy igazi örömünnep kíséri. A város lakói egész évben erre készülnek. A templomban különleges fogásokat főznek, olyan agyagtűzhelyeken, ahol több ezer éve nem aludt ki a tűz. Vannak, akik a szekereket ácsolják, mások a zászlókat vagy a virágdekorációt készítik, míg megint mások táncolnak, vagy színdarabokat adnak elő az Úrról. A Szekérfesztivál során a különféle feladatokat ugyanazon családok leszármazottjai végzik már több ezer éve – igazi privilégium pl. őrizni a szekereket vagy az egyes ceremóniákat bemutatni az ünnep során. A rendezvényen egyébként Orisza állam királya maga is részt vesz, és az Úr felé tanúsított alázata jeléül felsepri az utat a szekér előtt.

Az ünnep valódi jelentősége

Noha az esemény Indiából származik, a Szekérfesztivál 1968 óta hatalmas népszerűségnek örvend immár nyugaton is, ahol a fesztivál szorosan beépült a Krisna-hívők tradíciójába. Már közel 200 országban, így hazánkban is megrendezik és több ezer hívő és érdeklődő csatlakozik egy-egy ünnepi menethez.

A Szekérfesztivál közelebb hozza a hétköznapi életünkhöz a spiritualitást, a szakralitást, rámutatva, hogy Isten nem egy távoli, ismeretlen személy, hanem az életünk szerves része, a lelkünk őre és az emberek legjobb barátja. Ott lakozik a szívünkben, jóságunkban, imáinkban, a közösség erejében. A Ratha-játrá vallási jelentősége az, hogy ilyenkor az Úr Krisna ismét találkozik szeretett híveivel – ez tehát a felismerés és összekapcsolódás ünnepe.

Színes felvonulás és India Fesztivál a Városligetben

Az ünnepi menet 14:00 órakor indul a Vörösmarty térről, végighalad az Andrássy úton, majd várhatóan 16:30-kor érkezik meg a Városligetbe, ahol már délelőtt elkezdődik az India FesztiválA szekér előtt táncosok, énekesek, valamint egy Krisna-völgyi ökrösszekér halad majd, az idén 30 éves Krisna-völgy ugyanis a fesztivál idejére egy napra a fővárosba „költözik”, elhozva Európa egyik legnagyobb ökofalvának különleges hangulatát és lakóit. Az ünnepi menethez vallási hovatartozástól függetlenül bárki csatlakozhat! A hagyomány szerint azok, akik saját kezükkel húzzák a szekeret, minden nehézségtől megszabadulnak és a jószerencse kíséri életüket.

Indiai vegán streetfood és mantraének

A Városligetben 10:30-tól egészen 21:00 óráig várják az érdeklődőket, ahová a belépés díjtalan.

A Városligetben az indiai vegán streetfood minden finomsága elérhető lesz, a zöldséges főételektől kezdve a sós és édes csemegékig, de még vegetáriánus pizza is sül majd a helyszínen. A családokat indiai táncjógabemutatóhenna- és arcfestés, ugrálóvár és más színes gyermekprogramok várják majd. A filozófia szerelmeseinek közönségtalálkozóra is lesz lehetősége Bhaktipada Goswamival, illetve a TikTok krisnás sztárjával, Vallabhival. A Szentély sátorban, ahol az „Univerzum Ura” vendégeskedik majd, megtanulhatunk virágot ajánlani, de betekinthetünk az imádat kulisszatitkaiba is. Tradicionális indiai zene, közös jamelés is része a programkínálatnak – ezért a hangszered se hagyd otthon! A fesztivált egy békemeditációs koncert zárja 19:00 és 21:00 óra között Sivaráma Swamival!

A Szekérfesztivál egészen biztosan a legszínesebb nyári fesztivál a fővárosban, amely egy napra közelebb hozza a somogyvámosi Krisna-völgy és a távoli, misztikus India világát is.

A szekér útvonala: Vörösmarty tér -> Andrássy út -> Hősök tere -> Városliget

Booking.com