A Folly védjegyzett borai után idén a levendula szörpje is elnyerte a Balaton-
felvidéki Nemzeti Park védjegyet, amelyet az Igazgatóság azoknak a jellegzetes
termékeknek adományoz, amelyek valamelyik nemzeti park területén készülnek
és előállításuk a természettel összhangban történik.

A még 2019-ben meghirdetett pályázaton 9 jelentkező 37 terméke vett részt, de a járvány
miatt csak most ősszel kerülhetett sor a bírálatra. Az országosan meghirdetett pályázattal az
Agrárminisztérium és a tíz magyar nemzeti park igazgatósága a helyi alapanyagokból és helyi
munkaerővel előállított termékek piacra jutását, a természettel harmonikus gazdálkodást és a
fogyasztói kultúra emelését kívánja segíteni, ösztönözni. A Tanúsítványi Bizottság a Folly
kézműves, kizárólag friss alapanyagokból, tartósítószer nélkül készült levendula szörpjének is
bizalmat szavazott. A termék öt éven keresztül viselheti a Balaton-felvidéki Nemzeti Park
védjegyet.

A badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászathoz tartozó tíz hektáros terület kiváló
környezetet biztosít a szörpök alapanyagainak termesztéséhez is. A negyedik generáció
tulajdonában álló Folly szörpjei szezonálisan készülnek kisüzemi módszerrel, kis
palackszámban, hőkezeléssel tartósítva, valamint semmilyen tartósítószert, színezéket vagy
mesterséges adalékot nem tartalmaznak. A kert zamata, az illatos virágok aromája és a
Balaton-felvidék gyümölcseinek tiszta esszenciája érvényesül a házi készítésű termékekben.
Ízek: fahéjas alma, fahéjas szilva, gyömbér, birsalma, citromfű-menta, levendula, fenyőrügy.
Mivel a tavasszal főzött levendula szörp nemcsak a bizottság tetszését nyerte el, hanem a
látogatóknak is nagyon ízlett, nagy volt iránta a kereslet, ezért jelenleg nincs a Folly szörp-
kínálatában – erre a következő levendula szezonig, májusig kell – és érdemes – majd várni.
A pincészet védjegyes borai: Buboréka rozé, Boróka, Olaszrizling, Budai zöld, Kéknyelű,
Muscat ottonel.

https://www.facebook.com/nethirekcom/posts/1461827817360578

 

Booking.com