A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. és az ÚtraManó mobilapplikációt fejlesztő Plukkido csapat együttműködésének köszönhetően megszületett Magyarország első ÚtraManó villamosa.

A járat 2021. június 13-án 15 órakor indul első útjára a Nagyállomásról, az 1-es vonalon. Aznap még háromszor teszi meg ezt az utat az érdeklődő gyerekekkel.  A mesevillamossal a DKV Zrt. a legkisebbek számára is vonzóvá szeretné tenni a közösségi, ezen belül is a leginkább környezetbarát villamosközlekedést.

A Plukkido csapata 2020. év végén kereste meg a DKV Zrt.-t az ÚtraManó mesevillamos megalkotásának ötletével, annak érdekében, hogy az országosan elérhető autós alkalmazást népszerűsítsék a közösségi közlekedésben is. Az ötletből több hónapos előkészítő munka után született meg az eredmény. Debrecen ikonikus, 1-es villamosvonalán manók mesélnek „gyereknyelven” a legkisebb utasoknak az ablakon keresztül eléjük táruló látnivalókról. A mesék egyebek mellett a történelmi nevezetességekről, a debreceni közösségi közlekedésről és a természetről is szólnak.

A DKV Zrt. már 2009 óta nagy hangsúlyt fektet a közösségi közlekedés környezetvédelmi hatásaira. A szemléletváltó nevelési programot már óvodás és kisiskolás korban el kell kezdeni, ezt a cél szolgálja a 2011-ben elindított „Együtt utazni jó!” program is, melyhez az elmúlt években már az általános iskolákon túl számos óvoda és középiskola is csatlakozott.

A Plukkido innovatív, közösségi közlekedést kiszolgáló fejlesztése kiválóan ötvözi a mai modern kor digitalizált világát az alapvető hasznos ismeretek átadásával, hiszen a gyerekek egy mobilapplikáció közvetítésével, a jármű hangszóróján keresztül ismerhetik meg Debrecen főbb történelmi nevezetességeit és a környezetüket. Az információk a gyerekekkel utazó láthatatlan manók hangján jutnak el a legkisebbekhez, ezzel varázslatosabbá téve az utazást.

Az ÚtraManó villamos 2021. június 13-án 15, 16, 17 és 18 órakor indul a Nagyállomásról. A villamosok a teljes 1-es vonalon közlekednek, azonban a járatra fel- és leszállni csak a Nagyállomáson és az Egyetem megállóhelyen lehetséges.

Forrás: turizmus.com

Booking.com