Ázsiai zenei különlegességek, jóga, harcművészet, hennafestés, origamikiállítás – többek között ezekkel a programokkal várják az érdeklődőket a 14. Lótusznapokon Szegeden, az SZTE Füvészkertjében. A július 24–25 között megrendezett esemény középpontjában továbbra is az indiai lótuszvirág áll, amely az év ezen szakaszában látható teljes pompájában.

A távol-keleti hangulatot idéző, kétnapos esemény nemcsak az indiai kultúra iránt érdeklődőket célozza meg, hanem betekintést enged a koreai, a kínai és a japán világ hagyományaiba is. A kellemes légkört tehetséges művészek és előadók garantálják, akik távol-keleti hangszereken különböző, meditációra és relaxálásra alkalmas zenéket játszanak, és érdekes témákat ismertetnek. Emellett egyedi, ínycsiklandó ételeket és finom italokat is megkóstolhatnak a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjébe érkezők.

A rendezvényen központi szerepet kap a jóga és a harcművészet, de hennafestésre is sor kerül. A virágok szerelmesei egy különleges séta keretében ismerkedhetnek meg az ázsiai, azon belül is a japán növényvilággal. A Magyar Origami Kör jóvoltából a rózsakert egy origamikiállításnak és egy kézműves saroknak is otthont ad. A TAIKO Hungary Dobcsoport előadásában pedig eredeti, gyönyörű hangzású japán dobokon tradicionális darabokat hallhat majd a közönség.

„Június 24–25 között látogatóink megcsodálhatják a gyönyörű, rózsaszín lótuszvirággal beborított tavat, amely a Japánkertben terül el, és meghatározó részét képezi a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének. Az indiai növény kétségkívül csodálatos látványt nyújt majd, hiszen az év ezen szakaszában látható csak teljes pompájában. Nem hiába választottuk több mint egy évtizeddel ezelőtt a rendezvény névadójának. Az élményt tovább fokozhatja a tó mellett elterülő teaház, ahol különleges ízvilágú frissítőkkel hűsíthetik magukat az érdeklődők. Vendégeinket egész hétvégén szívesen látjuk távol-keleti viseletben, valamint arra biztatunk mindenkit, hogy ha teheti, az eseményre pléddel felszerelkezve érkezzen, hogy a tűző nap ellenére, az árnyas fák alatt letelepedve gondtalanul élvezhesse a programokat” – emelte ki Németh Anikó, a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének igazgatója.

Az intézményvezető elmondta: az idei év újdonsága, hogy a Han You Alapítvány jóvoltából Korea kultúrája és művészete is bemutatkozik az eseményen. Tradicionális koreai zenék, táncok és népviselet fogadja majd az érdeklődőket, akik a teaházban egy igazi, koreai teaszertartásba is bepillantást nyerhetnek. A kínai kultúra szerelmeseinek a Konfuciusz Intézet standját ajánlják a szervezők, ahol a kalligráfiát, a kínai teázást mint szokást, valamint a tai chi, chi kung, mediball és kung fu rejtelmeit ismerhetik meg a vendégek.

Az indiai kultúra iránt rajongók a Kirtan Jam mantrakoncertjét, Lantos Zoltán virtuóz hegedűkoncertjét és a Raga Fusion előadását élvezhetik. Virágh Balázs előadásában a Pakhawaj tradíció elevenedik meg a színpadon. A templomi táncokat Túri Virág és a Parvati, valamint a Kala Sangam tánccsoport mutatja be. Báron Katalin könyvbemutatóján pedig a résztvevők választ kaphatnak arra kérdésre, hogy pontosan milyen ország India.

 

 

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

A 440 éves hagyományait ápoló Szegedi Tudományegyetem 2021-ben ünnepli centenáriumát. A Szegedi Tudományegyetem több mint 8 ezer közalkalmazottjával – ezen belül több mint 2200 oktatójával és kutatójával – valamint 22 ezer hallgatójával Magyarország egyik legnépszerűbb, nemzetközileg is magasan jegyzett felsőoktatási intézménye. Az SZTE a világ legjobb 200 egyeteme közé került a Times Higher Education legújabb rangsorában, amely a felsőoktatási intézmények gazdasági, társadalmi hatását és felelősségvállalását vizsgálja. Az SZTE a Quacquarelli Symonds (QS) 2021-ben nyilvánosságra hozott felsőoktatási intézményeket rangsoroló listája szerint Magyarország legjobb egyeteme, a világrangsorban pedig az 551-560. helyen áll. A szegedi egyetem a hazai felsőoktatási intézmények közül elsőként szerepelt a UI GreenMetric Ranking of World Universities toplistáján, a világrangsorban jelenleg a 74. legzöldebb felsőoktatási intézmény. Az SZTE hallgatói 13 képzési területen tanulhatnak – egyes szakterületeken angol, német, francia nyelven is. Az egyetemen már több mint 4000 külföldi diák tanulhat több mint 60 teljes idejű nemzetközi képzésben. Az intézmény kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenysége nemzetközi szinten is elismert. Az SZTE stratégiai kapcsolatot épített ki a K+F+I terület ipari szereplőivel, és a világ legmodernebb lézerközpontjával, az ELI-ALPS-szal. Magyarország egyik kiemelt oktatási, egészségügyi, tudományos, és innovációs műhelye az intézmény, pezsgő kulturális életével együtt a dél-alföldi régió és az ország egyik vezető kulturális, gazdasági és szellemi központja. Az SZTE tagja a EUGLOH (European University Alliance for Global Health) projektnek, részt vesz az Európai Egyetemi Szövetségben és az SGroup Nemzetközi Egyetemi Hálózatban. Honlap: www.u-szeged.hu/

Kövess minket! www.facebook.com/univszeged/ www.instagram.com/uniszeged/

Booking.com