Visegrád ősszel és télen is nyitva: egyetlen attrakció sem zár be, wellnessezni is lehet

Visegrádon továbbra is nyitva tart a Fellegvár és a Bobpálya. Egész télen megrendezik a lovagi tornákat, horgászhatunk a pisztrángos tavakban, sőt wellnessezhetünk is, hiszen a magas energiaárak ellenére például a Royal Club Hotel is stabil nyitvatartással várja a vendégeit. Az ország egyik kedvenc kirándulóhelyének árai sem változtak sokat a 2022. őszi-téli szezonban.

Míg országszerte több múzeum, kulturális intézmény és szálloda is bezár az idei őszi-téli időszakban a rezsiköltségek féken tartása érdekében, Visegrádon továbbra is minden megszokott szolgáltatás elérhető a kikapcsolódni vágyók számára.

Cseke László, a Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület elnöke elmondta: a helyi attrakciók a korábbi évekhez hasonló nyitvatartással várják a látogatókat, még a belépőjegyek árai sem emelkedtek. Továbbra is nyitva tart a Fellegvár és a Bobpálya, egész télen megrendezik a lovagi tornákat, horgászhatunk a pisztrángos tavakban, sőt wellnessezhetünk is.

“Az energiaárak emelkedése ellenére az őszi-téli szezonban is stabil nyitvatartással várjuk a vendégeket, az energiaellátás környezetbarát módon biztosított a téli időszakban is. Szerencsére a wellness részlegünket sem kellett bezárnunk vagy korlátoznunk a használatát, így minden szolgáltatásunkat a megszokott színvonalon tudjuk kínálni a szállóvendégeknek” – mondta Belán Miklós, a korábban Zöld Szálloda címet is kapott Royal Club Hotel igazgatója.

Legyen szó tehát családi vagy romantikus programról, a Dunakanyar legszebb része készen áll az utazók fogadására. Akár egy napra, akár egy hétre látogatunk Visegrádra, garantáltan bőven akad felfedezni való. Csodás panorámájával, híres fellegvárával, lovagi tornabemutatóival, bobpályájával, vízi programlehetőségeivel kihagyhatatlan élmény a Dunakanyar jobb partján fekvő kis település. Összegyűjtöttük, hogy mi mindent érdemes megnézni a Budapesttől egy órás autóútra lévő Visegrádon.

Bárki lehet király és királyné

A híres Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok sikerén felbuzdulva már évek óta állandó lovagi torna bemutatókat is szerveznek. Évente több mint 350 alkalommal látható, ahogyan harcosok korhű ruhában mutatják be a régi fegyverek használatát és a harcmodort. Bemutató pedig nem létezik király, királyné és udvari bolond nélkül: ha egy kicsit szerencsések vagyunk, a trónról is figyelhetjük a műsort.

Élő középkor

Évről évre több tízezren látogatnak el a város legmagasabb pontján fekvő Fellegvárba, melynek teraszáról rendkívüli panoráma nyílik a Dunakanyarra, és mely több, elsősorban a középkorról szóló izgalmas kiállításnak is otthont ad. Visegrád másik szimbóluma a Salamon-torony – amely a lovagi bemutató nyári helyszíne is egyben -, illetve a gyönyörű visegrádi királyi palota és az 500 éves reneszánsz palotakert.

Pisztráng, vadételek és szobában tálalt vacsora

Ha már Visegrádon járunk, mindenképpen érdemes megkóstolni a térségre jellemző ízeket is. Erre tökéletes hely a termelői piac, ahol egész évben, vasárnaponként 8 és 12 óra között válogathatunk a portékák között. Nagyon finom a pisztráng, amelyet számtalan variációban, frissen készítenek az éttermekben. Az erdő közelsége miatt pedig a vadételek is jellemzőek. A vadak feltűnnek az egyik visegrádi prémium szálloda, a Royal Club Hotel ajánlatában is. A hotel mindenki számára nyitott éttermében emellett változatos, trendi ételekkel, bőséges kínálattal várják a kirándulókat, és az ételérzékenyek is találnak számukra megfelelő fogásokat. Ráadásul, ha valaki ebben a szállodában száll meg, akár egy jakuzzis szobában tálalva is elfogyaszthatja a vacsoráját.

Adrenalinfokozó bobozás

Magyarország legrégebbi bobpályája a visegrádi. 1991 óta üzemel, 2002 óta téli pályával is várják az adrenalinkedvelő kirándulókat. Bármikor tökéletes program, és még a nyitvatartást sem kell figyelni, mert az év minden napján várják a vendégeket. A gyerekek 3 éves kortól szülői kísérettel, 8 éves kortól pedig egyedül is használhatják. Ugyanakkor rendszeres vendégek a párok, sőt időnként az idősebb korosztály tagjai is. Több tanúsítvánnyal rendelkezik, nagyon biztonságos, és egyben szép helyen is fekszik: fantasztikus kilátás nyílik a pályáról a Fellegvárra. Tipp: ha tehetjük, érdemes a hétköznapokat választani a bobozásra, mivel hétvégén hosszú sorok alakulhatnak ki a nagy érdeklődés miatt.

Új túraút Visegrád szívéből

Nemrégiben egy új túrautat adtak át a visegrádi hegyek pompás környezetében, ami a pálos rend kolostorait, történelmi és kulturális emlékeit, máig élő hagyományvilágát mutatja be. A Pálos Út a visegrádi Keresztelő Szent János-templomtól indul, 10 állomáson át tart és Visegrádra, a templom melletti Fő utcára tér vissza. Az utat egyben is bejárhatjuk, azonban lehetőség van arra is, hogy két kisebb körsétára bontsák a túrázók a Magas-hegyi nyereg, illetve a Bertényi Miklós-füvészkert között jelzett piros kereszt turistaúton. A rövidebb utak indulhatnak Visegrádról, Pilisszentlászlóról vagy akár a visegrádi füvészkerttől is.

A Pilis legszebb szurdokvölgye, az Apátkúti-völgy

A hol szűkülő, hol szélesedő patakvölgyben moha lepte sziklák, gázlók és zúgók között vezet a túraút. Az Apátkúti-völgy a Visegrádi-hegység egyik legszebb kirándulóhelye, annál is inkább, mert minden korosztály otthon érezheti magát az Apátkúti-patak közelében található vízesések, tavak, és erdei játszóterek ölelésében. A völgy bejárása 3-4 órát vesz igénybe, de a számos padnak, asztalnak köszönhetően bárhol dönthetünk úgy, hogy a 8,8 km-es táv alatt megpihenünk egy kicsit. A környék a kerékpáros és a lovas kirándulók számára is bakancslistás hely.

Pisztrángos tavak – Fogja meg az ebédjét!

Az Apátkúti-völgyben, a Telgárthy-réttől kicsit feljebb sétálva egy, a környéken sokáig letűntnek hitt tevékenység éli reneszánszát: a pisztrángtartás. A látogatók betekinthetnek e különleges foglalkozás fortélyaiba, tanulhatnak, horgászhatnak, etethetnek. A Visegrádi Pisztrángos Tavak kellemes időtöltést, tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújt a természetjárók, pihenni vágyó családok és a horgászsport kedvelői számára. A napijegy ára 750 Ft, igény szerint horgászbotot is biztosítunk, ez a napijegy árának részét képezi. A kifogott halakat nem lehet visszaengedni, de a pár száz méterre található Ördögmalom Erdei Étteremben vendégeink kisüttethetik kedvük szerint.
Szálláshelyekben sincs hiány

A hotelek között bőven válogathatunk, hiszen Visegrádon összesen 1400 darab négycsillagos szállodai ágy van – ez majdnem a város teljes lakosságának száma.

Itt található az ország egyik legnépszerűbb szállodája, a Royal Club Hotel is. A Visegrád központjától 400 méter távolságra álló 4* superior minősítésű hotel a Dunakanyar egyik legszebb részén van, a Dunára, Dunakanyarra, Fellegvárra néző panorámával. A szálloda a családosok nagy kedvence, mivel tágas lakosztályokban lakhatnak és sok kifejezetten nekik szóló szolgáltatással találkozhatnak. Esős idő esetén sem kell unatkozni a gyerekekkel, hiszen animátor, játszószoba, és külön gyermekprogramok segítik teljessé tenni a kikapcsolódást. A fárasztó programok után pedig mindenkinek jól esik a jó megérdemelt pihenés, amire jó hely a tökéletesen felszerelt wellness részleg. Itt kültéri és beltéri medencék, finn és infraszauna aromaterápia, színterápia, Kneipp taposó medence, relaxációs himalájai sókuckó is található. Néhány szobában még jakuzzikat is találni, itt a szülők is tudnak lazítani egy kicsit, amíg a gyerekek az animátorral játszanak. A szálloda különleges szilveszteri programmal is készül: élőzenés gálavacsorával, tombolával, játékos vetélkedőkkel, és tűzijátékkal várja a kedves szállóvendégeket.

Minden foglalás után egy fát ültetnek

A hotel további különlegessége, hogy „zöld szállodaként” üzemel. Környezetbarát működésükért négy alkalommal is elismerésben részesültek a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által és már csak egy évnyire vannak az örökzöld cím kiérdemlésétől. Mit jelent ez a gyakorlatban?

„A hotelben napkollektorokat használunk a víz melegítésére. Ezen kívül a vendégek és a szálloda üzemeltetése által generált hulladékot egyaránt utólagosan szelektáljuk. A víztakarékos csaptelepek, az energiatakarékos vagy LED izzók, a tudatosan kialakított beszerzési folyamatok mind a környezetünk megóvását szolgálják. Természetes alapanyagú tisztítószerekkel takarítunk, illetve az újrahasznosítható anyagokból készült termékeket részesítjük előnyben” – nyilatkozta Belán Miklós szállodaigazgató, majd kiemelte: 2020 szeptemberétől minden közvetlen foglalás után egy új fát ültetnek, számításaik szerint ezzel évente körülbelül 5000 db fa telepítését segíthetik elő.

Visegrád mind a négy évszakban gyönyörű, tökéletes hely a kikapcsolódni vágyók számára. A hotel dolgozói mindent megtesznek, hogy az ide látogatók részére felejthetetlen élményeket nyújtsanak.

 

Visegrád általános fotók (forrás: visitvisegrad.hu)

Booking.com