Űrkabin landol a RepTárban” című időszaki kiállítás a RepTárban

2023. augusztus 12-én ünnepélyes keretek között megnyitják az „Űrkabin landol a RepTárban” című különleges időszaki kiállítást, amely Kelet-Magyarországon eddig még nem volt látható.

A kiállítás a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum szoros együttműködésében valósul meg.

A RepTár Hangárjában kiállításra kerül, az a Szojuz-35 űrhajó, eredeti parancsnoki kabinja, amelynek fedélzetén tért vissza a Földre Farkas Bertalan és parancsnoka, Valerij Kubaszov. Ezen kívül testközelbe kerülhetnek a látogatók olyan tárgyakkal, amelyek részt vettek az űrrepülésben, és segítségükre voltak az űrhajósoknak feladataik eredményes végrehajtásában. A kiállításban megtalálható többek közt egy holdszonda modell, holdgömb, holdautó modell, sugárterhelésmérő és kiértékelő berendezés.

Augusztus 12-én 11:00 órai kezdettel a megnyitó után Farkas Bertalan, nyugállományú dandártábornok tart előadást, élménybeszámolót az űrutazásáról, majd Dr. Ferencz Orsolya, Űrpolitikáért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztos a hazai űrkutatás jelenlegi helyzetéről ad tájékoztatót.

A kiállítás előreláthatóan 2023. december 31-ig tekinthető meg a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban.

Booking.com