Pihenés élményekkel – a PanyolaFeszten

Mintha hazajönnél”

Augusztus első hétvégéjén (2023.augusztus 4-5-6.) családok, baráti társaságok, sok-sok ismerős „mintha hazajönne” Panyolára. Immáron XVII. alkalommal kínál a település olyan életre szóló élményeket, amelyekre mindig szívesen emlékeznek és évről évre visszajárnak a vendégek, hogy feltöltődve térjenek haza. A XVII.PanyolaFeszt idei programsorozata megannyi újdonsággal várja az érdeklődőket. Az esemény már csütörtökön elindul. A mozi kedvelői különleges vetítésen vehetnek részt a 0. napon. Az Uránia Nemzeti Filmszínház Utazó Mozi programján a Toldi c. mozifilmet nézhetik meg ingyenesen a fesztiváltéren. A péntek a táncé, a népzenéé és a hagyományoké – A 45 éves Szatmár Táncegyüttes igazi csemegét kínál, a formációt a Bakator Zenekar kíséri. Az estét továbbá a Cimbaliband, Fabók Mancsi Színháza és a Parno Graszt produkciói színesítik. A szombat még több és még színesebb programot ígér. Aki szereti a sportot és két keréken szeretné a beregi tájat bejárni, a Középkori Templomok Útja Egyesület 71-km-es körtúráját teheti meg. Menet közben a beregi tájat és történeti emlékeit, páratlan épített örökségeit fedezhetik fel pl. Tákoson, Csarodán, Tarpán. Aki nem pattan két kerékre, azokat a Tisza-parton fergeteges palaj-party várja. A víz, a természet szerelmeseinek a Prima Volta zenekar biztosítja a muzsikát tutajról. A Kultúrpajtában a szombat gyermekprogramokkal indul, délután pedig a Fonogram-díjas Veronaki Zenekar és a Gombóc Együttes ígér remek hangulatot a kicsiknek. Délutántól koncertek várják a fesztiválozókat – fellépnek többek között: The Sharonz, a Cifra Banda, a Zuboly, a Three Roses formációja latin tangómuzsikát játszik, az estét pedig a Rézeleje Fanfárosok zenekar táncháza zárja. A színházat kedvelők a rozsályi Hajnalpelika Kisszínpad parasztkomédiáján derülhetnek. Egyéb érdekességek is találhatók a programok között, mint például a Beregi Múzeum “Trendi Beregi – A beregi keresztszemes a középpontban” divatbemutatója, vagy Lelkész vagy ember? – A lelkész is ember – Farmeros lelkészek beszélgetése és az Orgonák Éjszakája eseményei, a Szatmári Alkotótábor festményei, kézimunka kiállítás panyolai alkotóktól, MakroVirágok – Balkánszky Viktor fotókiállítása, Sóstói Múzeumfalu interaktív vándortárlata: Ne huncutkodjatok, fonjatok! „Minden esztendőben izgatottan várjuk a fesztivált. Szeretnénk, ha Szatmár kulturális értékeit megismernék, élményeiket hazavinnék vendégeink és ha pár napra is, de megtapasztalják, Panyolára mindig hazatér az ember” – mondta Muhari Zoltán, Panyola polgármestere, az esemény főszervezője. „A település megtelik élettel, az ország nyugati feléből, a fővárosból, New Yorkból, Olaszországból is érkeznek hozzánk, kinyílnak a porták és mindenki megtalálja a kedvére való programot. Olyan családok járnak vissza, akik eleinte babakocsival tolták a gyermekeket. Ezek a családok ma már a tinédzser gyermekeikkel közösen szórakoznak nálunk. Generációk nőttek fel eseményünkön, amelyre büszkék vagyunk és kihagyhatatlan élménynek élik meg minden esztendőben fesztiválunkat. Más településen nyaraló falusi szálláshelyekről is várjuk a turistákat programjainkra. Idén is lesznek lovasok, íjászok, kreatív kézműves programok, a Minden, ami Szatmár-Bereg Egyesület kézműves alkotói, a Csupa-Csoda Vándorjátszótér, gasztronómiai élmények, a Panyolium aszaló manufaktúra kóstolói, a Panyolai Szilvórium Zrt. vezetett főzdelátogatásai, borkóstoló a tarpai Delelő Családi Pincészettel. Vasárnap hálaadó istentisztelettel zárjuk a rendezvénysorozatot, amelyet a hagyományokhoz híven komolyzenei koncert kísér, a Zeneakadémia fiatal növendéke kínál feledhetetlen zenei élményt zongorajátékával.

www.panyolafeszt.hu

Facebook: PanyolaFeszt

https://www.youtube.com/@Panyola_Feszt

https://instagram.com/panyolafeszt?igshid=MjEwN2IyYWYwYw==

Booking.com