Húszezren zarándokolhatnak a békéért augusztus 13-án

Még nem késő csatlakozni a nemzetközi békemegmozduláshoz

1Úton nemzetközi zarándoknap lesz a békéért augusztus 13-án. Öt országban zarándokol majd mintegy húszezer ember. A szervezők felhívják rá a figyelmet: az ima már korábban is békét teremtett Európában, így ez ismét megtörténhet.

A Közép- és Kelet-Európát egybeölelő Máriaúton évente sok zarándok jár, hogy megoldást találjon élete problémás ügyeire, feszegesse határait, kiszakadjon a hétköznapokból vagy éppen hálát adjon a sorsa alakulásáért. A csatlakozók száma növekszik, nem véletlenül: egyre többeket mozgat meg a közösségi élmény, a közös célért való tenni akarás. Sok emberben megfogalmazódik a cél, hogy a szabadidejét valamilyen lelki tartalommal töltse meg.

Már kilencéves hagyomány, hogy Nagyboldogasszony ünnepe környékén, idén augusztus 13-án, ezrek indulnak el az 1Úton rendezvény keretében mindig valami nagy, szinte mindenkit érintő témáért ajánlva fel a nap fáradságát, áldozatát, örömét és imádságát. Idén különösen kiemelt jelentősége van, hogy a térség zarándokai közösen vágjanak neki az útnak. Az „1Úton – Nemzetközi Zarándoknap a Békéért” középpontjában ezúttal ugyanis a béke áll, amelynek eléréséhez akár a közös imádság is hozzásegíthet. Öt országban, a Máriaút mintegy 150 szakaszán indul egynapos gyalogos zarándoklat a békéért, amelyhez akár húszezer ember is csatlakozhat.

„A szomszédban elhúzódó háború van, mindannyian érezzük káros, nyomasztó hatását. A háború a halál, a gonosz műve. A béke az élet. De mit tehetünk mi a békéért? Nagyon is sokat. Nem a háború a béke eszköze, hanem a megértés és a szeretet, amit az ima segít megteremteni. Ha sokan imádkozunk, hogy szűnjön meg a szükségtelen vérontás, annak lesz hatása – mondja Galgócziné Szabó Zsófia, a Mária Út Egyesület koordinátora. – Ben Gurion mondta, amikor megalakult Izrael állama, a második nagy háború után, hogy »A csoda realitás«.” – teszi hozzá Dr. Szabó Tamás, a Mária Út Egyesület elnöke.

Nem először segítene az imádság

Hogy a békét akár a közös imádság is elhozhatja, arra több történelmi példa is akad – hívja fel rá a figyelmet Dr. Szabó Tamás. Ausztriát például az oroszok ugyanúgy elfoglalták 1945-ben, mint Magyarországot. Ekkor az osztrák nép imahadjáratot indított, hogy szabadok legyenek. Csodák csodája, az orosz csapatok 1955-ben kivonultak, és Ausztria örök semlegességet fogadott.

Vagy egy másik példa: 1858-ban Scitovszky János bíboros, esztergom-budapesti érsek Pozsonyból harmincezer zarándokkal indult imádkozva Mariazellbe, hogy megszűnjön az osztrák elnyomás, és békesség legyen. A hatalom félt, de az osztrák nép lelkesen, szeretettel fogadta a zarándokokat. Rövid idő múlva aztán enyhült az elnyomás, és 1867-ben a kiegyezéssel létrejött a Monarchia, ami mindkét népnek nagy felvirágzást hozott egy ideig.

„Én személy szerint is átéltem az ima megrendítő erejét: egy súlyosan beteg gyermek gyógyulásáért zarándokoltam gyalog, imádkozva Mariazellbe, 2000-ben. A gyermek meggyógyult, felnőtt, családos.

Nem tudjuk, hogyan és miért, de az imának van ereje. A csoda realitás” – teszi hozzá ismét az elnök, idézve Izrael első miniszterelnökét.

Minden zarándokszakasz kínál valami pluszt, ami igazodik a helyi közösség, az érintett terület lelki életéhez. Csatlakozni szinte bárhol, bármikor lehet: az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap egyik célja megmutatni, hogy itthon is lehet zarándokolni, mély tartalommal töltve meg a természetben eltöltött időt. Hogy melyik útvonal esik hozzánk a legközelebb, és hogyan jelentkezhetünk, arra minden választ megtalálunk az 1Úton honlapján.

„Te is tegyél valamit, hogy béke legyen: áldozd rá ezt a napot, gyere el, zarándokoljunk, imádkozzunk együtt. Várunk, gyere el velünk augusztus 13-án. Áldozzuk fel ezt a napunkat, hogy béke legyen!” – zárja Dr. Szabó Tamás.

Fotók (forrás: 1Úton)

Booking.com