Fogynak a programlehetőségek Tenerifén
Alig vannak bérautók, belépőket is előre kell foglalni
Tenerifén is változásokat hozott az idegenforgalomban a koronavírus. Hetekkel előre elkelnek a bérautók, valamint a vidámparkokba, hajós túrákra és más népszerű programlehetőségekre árult jegyek a Kanári-szigetek legnagyobbikán, Tenerifén. Máskor nem szükséges előre foglalni, de a koronavírus miatti korlátozások eredményeként most könnyen hoppon maradhat az, aki nem tájékozódik és foglal jóval az utazása előtt.
Eddig sosem látott mértékben fogynak a programlehetőségek Tenerifén. A szigeten a járványhelyzethez képest jelenleg is sok a turista, néhányan azonban hiába terveznek programokkal tarkított aktív kikapcsolódást, ugyanis szinte mindenre hetekkel előre elkelnek a belépőjegyek.
“A sziget népszerűségének oka, hogy még a balatoninál is alacsonyabb árakon kapcsolódhatunk ki egy világhírűen szép helyen, ami számos célcsoport igényeit maximálisan kielégíti. A magas vendégszám mellett azonban járványügyi korlátozások is érvényben vannak, amelyek limitálják az egyes helyszínekre beléptethető személyek számát. Ez a kettősség okozza azt, hogy ha valaki nem foglal előre programokat, biztosan le kell mondania róluk” – mondta Sajtos Gábor, a Holiday in Tenerife.EU tulajdonosa.
A tenerifei utazási szakértő úgy tapasztalja, hogy még augusztus-szeptemberre is lehet jó áron szálláshelyeket foglalni. Vannak viszont olyan programok, amik két-három héttel előre is betelnek, a legjobb autókölcsönző cégeknél pedig már augusztus végéig nem találni szabad járműveket.
“A világhírű nagy parkok nyitva vannak, a legtöbb programlehetőség elérhető, de most érdemes mindent előre lefoglalni” – tanácsolta Sajtos Gábor, a Holiday in Tenerife.EU utazás szakértője.
Milyen programok fogynak el gyorsan Tenerifén?
Az egyik legkelendőbb a Teide felvonó, ami eddig is gyorsan fogyott, de most legtöbbször már egy hétre előre elkel. Így ha valaki már a szigeten szeretné megvenni a jegyét és csak egy hétre érkezik, akkor valószínű, hogy nem kap időpontot. Szintén felkapott például az 5 órás delfin és bálnanézős hajó túra. Vannak olyan hajók, amelyeken már csak két hét múlvára lehet helyet foglalni, ha 5 órás túrán szeretne valaki megnézni a bálnákat.
“Hasonló jelenség figyelhető meg Tenerife világhírű vízividámparkjában, ami Tripadvisoron már 8 éve világelső, de a testvérparkjában is, ami a leghíresebb állatkertek közé tartozik Európában. Mindkettőben korlátozott a létszám és a megszokottól eltérően előre kell foglalni a napot, amikor meg szeretnéd látogatni a parkot” – nyilatkozta a tenerifei utazási szakértő.
Ezért nincs elég bérautó
Tenerifén nincs teljesen kiépített tömegközlekedési hálózat, ezért a turisták zöme bérelt autóval fedezi fel a szigetet. Sajtos Gáborék azonban azt tapasztalják, hogy a legjobb ár-érték arányú autóbérlők készletei sajnos elfogytak.
“A szigeteken a covid előtt nagyságrendileg 82 000 bérautó volt, ez mostanára körülbelül ez 25 000 darabra csökkent. Tervezik szép lassan a bővítést, de ez csak szépen fokozatosan fog visszaépülni, így azt javasolják a szakértők, hogy érdemes autót is már a szállásfoglalás után azonnal foglalni, akkor is, ha jóval később utazik csak a vendég. Ezzel megakadályozható, hogy útközben nagyon felmenjen a járművek ára, vagy az is, hogy ne kelljen rosszabb feltételekkel később kivenni az autót, már ha lesz honnan” – tette hozzá a Holiday in Tenerife.EU tulajdonosa.
A szakértő hozzátette: a tenerifei nyaralás nem lehetetlen, sőt a hazaérkező nyaralók beszámolói szerint a vírushelyzet ellenére is kifejezetten kellemes. A mostani változások még élvezhetőbbé teszik a programokat és egyes helyszíneket, ugyanis a létszámkorlát miatt nincs tumultus. Így aki előre foglal, tartalmas és emlékezetes nyaralást tudhat magáénak. Ne felejtsük el, hogy bár Európa nagyrészén a szezon lassan véget ér, de Tenerife egy olyan egzotikus sziget az Európai Unión belül, ahol egész évben napozhatunk.
Fotók (forrás: holidayintenerife.eu)