Az a&o még nagyobb hangsúlyt fektet a kerékpáros turistákra, hiszen legújabb szolgáltatásuk lehetővé teszi, hogy a vendégek a szobában hagyják a biciklijüket.

A hostellánc Bike Plus elnevezésű akciójának célja, hogy az egyre növekvő számú biciklis vendégek is a lehető legnagyobb biztonságban érezhessék magukat a náluk töltött időben. A bicajjal érkezők napi 5 eurós felár fejében a szobájukban tárolhatják a kétkerekűjüket.

Az ötlet Torsten Loos operatív igazgatótól származik, aki minden nap több mint 60 kilométert tesz meg kerékpárral Brandenburgban található falkenseei otthonától az a&o berlini központjáig. Loos számára nem kérdéses: “a kerékpározás olyan szabadságot biztosít a városi közlekedésben, mint más közlekedési eszközök soha”. Amit korábban edzésszerűen űzött, mára már a filozófiájává vált, ezenkívül fontosnak tartja az a&o fenntartható, zöld stratégiáját is (“Út a nullához 2025-ig”). Bízik benne, hogy minél többen választják majd a kerékpárt, mint közlekedési eszközt az utazások során, ezzel is csökkentve a szén-dioxid-kibocsátást.

A Bike Plus szolgáltatást online, e–mailben, telefonon, vagy – a foglaltságtól függően – a helyszínen is lehet kérni.

A környezetvédelem mellett egy másik nagy előny a kerékpárral érkező vendégek számára, hogy ők sokkal nagyobb szobát kapnak – árulta el Torsten Loos, hozzátéve: “biztosak vagyunk abban, hogy jó fogadtatása lesz az új szolgáltatásnak, és még számos ötletünk van a jövőre nézve annak érdekében, hogy a fenntarthatóság még jobban megjelenjen a hoteleinkben”.

A budapesti a&o-ban e-rollereket is tudnak bérelni az ide érkező vendégek – ez egy olyan szolgáltatás, ami csak pár a&o hibrid hotelben van jelen extra szolgáltatásként.

Forrás: turizmus.com
Fotó: aohostels.com

Booking.com