Debrecen augusztusban tartalmas és változatos programokkal színesíti a nyarat a turisták és az itt élők számára. Debreceni Bor-és Jazznapok, Debreceni Virágkarnevál és egy teljesen új programsorozat, az I. Debreceni Ünnepi Játékok kínálnak majd hangulatos és emlékezetes élményeket.

Debrecen idén több olyan rendezvényt tud megtartani, amelyek mind az itt élők, mind az ide látogatók számára színvonalas és emlékezetes élményeket garantálnak – jelentette be Papp László, Debrecen polgármestere. A programok tervezésekor továbbra is fő szempont a biztonság, az aktuális járványhelyzetnek megfelelő lebonyolítás, így lesznek olyan rendezvények, amelyek csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára látogathatóak.

Debreceni Bor-és Jazznapok

A Békás-tó partján kerül megrendezésre idén augusztus 5-8 között, 4 színpadon több, mint 61 jazzformáció, 286 magyar muzsikus és közel 60 pincészet borkínálata gondoskodik a hangulatról. Exkluzív bórkóstolók keretében megkóstolhatják majd Debrecen Város Borait, illetve a nyertes pincészetek borászaival is találkozhatunk. A védettségi igazolvány bemutatása itt kötelező lesz.

Virágkarnevál és a Debreceni Ünnepi Játékok

Augusztus második felében a rendezvényeknek két meghatározó helyszíne lesz – emelte ki Papp László – a virágkarnevál augusztus 12 és 22-e között „kiköltözik” a Nagyerdőre, míg a város legújabb programsorozatának, a Debreceni Ünnepi Játékoknak augusztus 12 és 20 között a belváros ad otthont. „A pandémiás helyzet miatt most a két rendezvény összecsúszott, de terveink szerint jövőre a Debreceni Ünnepi Játékok önálló időszakban jelenik meg a város kulturális életében. Bízom benne, hogy az idei színvonalas és minőségi programkínálat nem csak a helyiek, hanem az ország más tájékán élők számára is kellően vonzó lesz, illetve 2022-től a még nagyobb volumenben, nemzetközi kitekintéssel megvalósított programokkal a világ térképére is sikerül felkerülni” – mondta Debrecen polgármestere.

Pósán László, az Országgyűlési Kulturális Bizottságának elnöke arra rámutatott: Az országban egyedülálló módon Debrecenben megrendezik a nagy nyári fesztiválokat, amelyek sorozata már júliusban a Campus Fesztivállal megkezdődik.A parlamenti képviselő szerint ez az élénk és gazdag kulturális élet, illetve a programok is igazolják, hogy Debrecen a kultúra városa, a fesztiválok városa.

A Debreceni Ünnepi Játékok egy új projekt, ugyanakkor méltó összefoglalása annak a tízéves munkának, amelyet Debrecen kulturális intézményeivel, a Kodály Filharmonikusokkal,  a Csokonai Színházzal és a Főnix Rendezvényszervezővel összefogva végeztünk Ezt Vadász Dániel, a Co-Opera társulat alapítója emelte ki. Hozzátette, hogy  az első Debreceni Ünnepi Játékok egy olyan fesztivál, amelyben a klasszikus zene, a színház és az opera egyaránt helyet kapnak. A fesztivál megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága 30 millió forinttal támogatta.

A fesztiváligazgató hozzátette, hogy a programok között igazi csemegéket talál minden zenekedvelő: a könnyed, nyáresti kamarakoncerttől a Virtuózok Kamaraegyüttessel, a Bartók Bélának emléket állító Kékszakállú herceg vára szcenírozott operakoncerten és Boncsér Gergely önálló dalestjén, illetve a 100 éve született Cziffra György előtt tisztelgő hangversenyen át, a 100 közreműködőt felvonultató Hungarikum Gálakoncertig bezárólag. A fesztivál a népzene, az operett, az opera és a magyar nóta köré épülve, sztárfellépőkkel vezet végig minket egész estés utazások keretében a több, mint ezeréves hagyományaink zenei vonatkozásain.

A Csíksomlyói Passió augusztus 13-i és a Bánk Bán augusztus 17-i bemutatói Debrecen főterén pedig igazi emelkedett és szentséges alkalmak lesznek, nagy érdeklődés mellett. A zenei producer azt reméli, hogy a régió mértékadó nyári zenei eseménysorozatává válik a Debreceni Ünnepi Játékok. A cél az, hogy a Debrecenben az eddig is meglévő erőforrásokra építkezve, újabb extra lehetőségekkel bővítsék az elkövetkező Debreceni Ünnepi Játékokat, amelyet a Co-Opera társulatának nemzetközi együttműködései lehetővé tesznek.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.
ügyvezetője elmondta, hogy az idei Debreceni Virágkarnevál tíz napon keresztül a „Kultúra, Közösség, Kapcsolódás” tematikában szerveződnek. A Nagyerdei parkban, az Egyetem téren, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon, a Debreceni Vidámparkban várják majd a közönséget. A virágkarnevál főszervezője kiemelte, hogy a hagyományos karneváli felvonulást – a jelenlegi járványügyi helyzetnek megfelelően – idén nem tartják meg, viszont a virágkocsikat augusztus 20-án a nagyerdei körúton, majd 21-én és 22-én a Kossuth téren lehet ingyenesen megtekinteni.

Külföldiek még nem, de a hazai művészeti csoportok legjobbjai lépnek majd fel a város több pontján színvonalas táncprodukciókkal, igazi fesztiváli hangulatot varázsolva majd a nagyérdeműnek.

Cseh Sörkert mellett, amelyet védettségi igazolvány nélkül is lehet majd látogatni, nagy érdeklődésre számíthat a X. Galiba Gyermekfesztivál is, amelyet augusztus 15-22. között tartanak meg a Debreceni Kultúrparkban -mondta Bódor Edit. A családoknak szóló eseményen a nemzeti értékek jegyében, a magyar népmesék rajzfilmsorozatból ismert mesefigurákból, illetve a Hungarikumokból merítenek ihletet a közösségi díszítés résztvevői. Nagyon büszkék vagyunk arra is – hangsúlyozta a szakember – hogy Havasi Balázs, világhírű zeneszerző és zongoraművész „Pure Piano” koncertje a bécsi, berlini, müncheni és new york-i óriási sikert arató bemutatókat követően Debrecenben augusztus 18-án a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon lesz látható.

A Karneváli hét teljes programja ITT tölthető le.

Forrás: turizmus.com
Fotó: VisitDebrecen

Booking.com