Ezeket az árakat a mi pénztárcánk is megérzi majd 2024-ben

Október elsejével 17,6%-al korrigálták a magyar útdíjakat. December elsejétől a német állam 83%-os útdíjkorrekcióra készül és Magyarországon is további 30-40%-os emelés várható januártól. Ez a három intézkedés megközelítőleg 10-15%-os fuvardíjemelést von majd maga után. Az elkerülhetetlen áremelkedések tovább fűtik majd az inflációt, a megnövekedett költségeket a folyamat végén pedig a fogyasztók fizetik meg.

Az elmúlt években a logisztikai szektornak rengeteg problémával kellett megküzdenie. Katkics Attila, az SBSCONS szakértője szerint az elmúlt hónapokban már jól látható, hogy elkezdtek a szolgáltatók racionalizálni, hiszen csökkent a forgalmuk.

A Covid-járvány idején a szállítmányozási piac valamennyi meghatározó szereplője két számjegyű növekedést produkálhatott, aminek köszönhetően a szektor ugrásszerűen bővülni tudott. 2022-ben az orosz-ukrán háború hatása azonban már érződött, ugyanakkor a fogyasztás csökkenése még nem érte el a drámai léptéket. 2024 elején új, nagyjából 15%-os drágulás várható az iparágban. Ez tisztán költségfedezésre szolgál majd.

A logisztikai szektort érintő drágulás tovább fűti majd az inflációt, amit végül a fogyasztók fognak megfizetni. Épp ezért a fuvarozók az útdíjrendszer felülvizsgálatát kérik a kormánytól. A 2024-es esztendő a süni-póz éve lesz: szolgáltatói oldalon a költségcsökkentés, racionalizálás, és a beruházások esetleges elhalasztása jellemzi majd. Sokat számít majd, kinek mennyi a tartaléka. Bizonyos társaságok dönthetnek úgy, hogy egyes költségelemeket mégsem építenek be az áraikba, ez azonban jelentős veszteségekkel járhat” – árulta el a szakértő. Hozzátette, hogy az élelmiszerek, a háztartási gépek és a bútorok is drágulhatnak az áruszállítás költségeinek emelkedése miatt.

Jönnek az elektromos kamionok?

Az utóbbi években egyre nagyobb léptékben növekedett a digitalizáció és az automatizáció a szektorban. Futárszolgálatok esetében már igen fejlett a rendszer, minden megrendelésünket real-time nyomon tudjuk követni. Az innováció következő szükséges lépése az elektromos kamionok bevezetése lenne, annál is inkább, mivel a meghatározott dekarbonizációs klímacélokat teljesítenie kell Magyarországnak is. Az elektromos kamionok bevezetése azonban egy igen súlyos költségekkel járó folyamat. Megoldást az állami támogatás jelenthetne.

Itthon egyelőre mutatóban létezik csak elektromos nehézgépjármű, egy-egy ilyen kamion ára a hagyományos, belső égésű darabok akár ötszöröse is lehet. A finanszírozás, a beszerzés és az üzemeltetés támogatására is nagy szükség lenne, különben a vállalkozó egyedül nem tud ekkora beruházást önerőből meglépni. Nyugat-Európában a vételár 80%-át támogatják államilag, ez egy pozitív példa”- mondta el Katkics Attila.

Az alternatív energiával működő nehézgépjárművek állami finanszírozásával a fenntarthatóság is fókuszba kerülne a költségek optimalizálásában is sokat segítene.

 

 

Fotók (forrás: sbscons.com és pixabay)

Booking.com