A máltai karácsony elévülhetetlen hagyományai

A máltai keresztény hagyományok kétségtelenül jelentősen megváltoztak Szent Pál i.sz. 60-ban történt hajótörése óta, mely a szigetekre hagyományozta a hitet. Valószínűleg vakargatja az állát, ha ezt olvassa!Csakúgy, mint bárhol másutt, itt is megtalálhatók a tartózkodók és a fanatikusok. De a máltai karácsonyi szerelmesei meglehetősen komolyan veszik a hagyományokat, és annyira élvezik az egészet, már novemberben el is kezdik.

1)    Villogó fénydekoráció

A dekoratív utcai lámpáktól kezdve minden úton és a kőrforgalomnál, valamint szinte minden otthonban a karácsonyi díszek igazán nagyok. Az utcai díszek általában erősen villogó fényeket, amelyek karácsonyfákat és hasonlókat ábrázolnak. Egyes helyeken ma már finomabb és lágyabb fényeket használnak, de a hagyományos megjelenés a lehető legharsányabb. Az itt lakók ízlése is elég széles skálán mozog. Van, ahol apró, fehér égősorok világítják be az ablakokat, de van, ahol egyszerre több karácsonyfa, sőt olykor villogó színekkel teli erkélyek borítják fényárba a házak külső homlokzatát. Egy biztos, mindenhol, minden házon ott a díszkivilágítás.

2)    Gesu ‘Bambin (Kis Jézus minden otthonban)

Krisztus születésének megünneplésekor a máltaiak saját jászollal és kis Jézus szobrokkal (Gesu ‘Bambin) illusztrálják az alkalmat. Egy-egy ilyen szobor akár több évtizedes is lehet, mivel a legtöbb családban ez ereklyeként száll egyik generációról a másikra. A tökéletes állapotban tartott antik szobrok nagyon értékesek.A kis Jézus baba széna mellett álló fa jászolban lakik, és általában a ház egy jól látható pontján helyezik el. A házi jászol környékét égősorokkal, gyertyákkal és a hagyományos gulbiena-val díszítik.

3)    Ġulbiena (karácsonyi bükköny)

A bükkönyök (gulbiena) kanáriköles magvakból termesztett hajtások, amelyeket kifejezetten karácsonyi díszként termesztenek Máltán és Gozón. A magokat nedves vattapárnákra szórják, és sötét helyre teszik. Néhány héttel később a bükkönyök hosszú, tésztaszerű hajtásoknak tűnnek. Ezt a fehér élő díszítést hagyományosan a kis Jézus mellé helyezik a jászolba és a falusi templomokba, valamint az ablakpárkányokra és minden olyan helyre, ahol a növény szétterülhet és lóghat.

4)    il-Presepju (A betlehemi jászol)

A cél egy teljes betlehemi jászol megépítése kőből, fából, kartonból, papírmaséból, parafából, vattából és még sok minden másból. Szeretettel festik és különféle máltai vonásokat tartalmazhat, például törmelékkő falakat helyi mészkőből és fügekaktuszokat.A jelenetet a Szent Család agyagfigurái (pasturi), a háromkirályok, különféle haszonállatok, juhászok, angyalok és hasonlók népesítik be, de a jászol nem igazán teljes l-għaġeb tal-presepju, a pásztor nélkül, aki annyira elcsodálkozott a kis Jézus szépségén, hogy legendává vált.
A jászol mérete a kézben elférőtől a teljes falusi főteret betöltőig változhat. Az élő betlehemek (Presepju Haj), melyek Assisi Szent Ferenc Krisztus születésének eredeti leírását jelenítik meg, szintén népszerűek a szigeteken. A legnagyobb és legismertebb Gozó található, Betlehem f’Ghajnsielem néven, ami egy egész falu méretében eleveníti meg a betlehemi történetet.
A házi készítésű jászolokból álló (Wirja ta ’Presepji) kiállítások is nagyon gyakoriak.

5)    Il-Priedka tat-Tifel (A ministráns prédikációja az éjféli misén)

A máltai templomok tele vannak a szenteste és karácsony napja közötti éjféli szentmisén. Ilyenkor még azok is elmennek a misére, akik az
év többi napján nem igazán járnak templomba.
Maga az ünneplés egészen egyedi. Azt mondják, hogy a luqa-i ministráns fiú, George Sapiano prédikációját követve, még 1883-ból származik az a hagyomány, hogy az éjféli misén a prédikációt mindig egy 7-10 éves fiú vagy lány mondja. Azon kívül, hogy aranyos, ez hatalmas megtiszteltetés a gyermek és az egész család számára, amire a gyermek természetesen hónapokig készül. A mise után szokás szerint a plébánosok hagyományos máltai datolya süteményeket (mqaret) és kávét kínálnak a templom előkertjében, míg a szomszédok egymást köszöntik az ünnep alkalmából.
Egy újabb és inkább kulturális, mint vallási szokás szerint az éjféli misét egy korai karácsonyi reggeli követi pezsgővel vagy épp forralt borral.

6)    Karácsony reggeli gyerek-körmenet

Szent György Preca, máltai pap 1921-ben Hamrunban tett kezdeményezése nyomán a legtöbb faluban kialakult szokás szerint a helyi gyerekek az éjféli mise után vállmagasságban hordott kis Jézus szobrot követve kimennek az utcára és egy körmenet során a falusi utcákon lámpákat hordozva régi, hagyományos karácsonyi máltai dalokat énekelnek. Egyes falvakban a gyermekek betlehemi jelmezbe öltöznek.

7)    Karácsony napi ebéd

A máltai családok étellel fejezik ki a szeretetet.A máltai karácsony napi ebéd egy banketthez hasonlít.Első szabály: az ételek mennyisége kétszer annyi embert tudna jól lakatni, mint amennyi részt vesz az ebéden. A nagycsaláddal együtt ez akár harminc embert is jelenthet, egy ötfogásos ebédre. Az „ebéd” több órán át is tarthat; például délután 1-kor kezdődik és este 7 fele ér véget. Az ebéd, a rengeteg ember, akinek tele van a hasa és a szép mennyiségben elfogyasztott alkohol, előbb-utóbb nagyon hangos beszélgetésbe és teljes szívből fakadó nevetésbe torkollik.

8)    A brit pite máltai öröksége

A brit időszak egyik átörökített hagyománya a karácsonyi darált pite. A félreértések elkerülése végett a máltai darált pite apróra vágott szárított gyümölcs és fűszerek finom keverékét tartalmazza, amelyeket áltatában egy csésze tea kíséretében fogyasztanak. Legyen az házi készítésű vagy boltban vásárolt, karácsonykor a szigeteken bárki bármikor élvezheti a darált pitét.

——————–

Máltai Idegenforgalmi Hivatal | VisitMalta Hungary

Booking.com