Máltai szuperprodukcióval kezd újra Európában a Cirque du Soleil

A Cirque du Soleil Entertainment Group – a világ legrangosabb szórakoztató társulata – és a VisitMalta örömmel jelenti be, a vadonatúj, kizárólag Máltára készített produkció, a FIERI november 25-i premierjét, mely bemutatóra a történelmi Vallettában kerül sor.

„Örömünkre szolgál, hogy visszatérhetünk Máltára, a történelemben oly gazdag országba, hogy tisztelettel adózzunk egy hősies és kitartó nemzetnek és az itt élőknek” – mondta Diane Quinn, a Cirque du Soleil vezérigazgatója. Mostani abszurd világunkban a Cirque du Soleil ereje, ami örömet és reményt ad a közönségnek, szükségszerűbb, mint valaha.

Clayton Bartolo turisztikai és fogyasztóvédelmi miniszter a bemutatóval kapcsolatban kiemelte, hogy a Cirque du Soleil FIERI című előadása egy újabb lehetőség arra, hogy az ország megmutassa, van mit keresnie a kulturális és szórakoztató szektorban. A tény, hogy Málta történelme és kulturális gyökerei egy egész hónapnyi különleges műsort ihlettek, az Málta szálloda- és vendéglátóiparának is jelentős lehetőség a minőségi turizmusban. Az ilyen kaliberű események teljes mértékben egybe esnek Málta új turisztikai stratégiájával – annak érdekében, hogy az országot az elkövetkező években a turizmus kiválóságának otthonává tegyék.

A legutóbbi alkalom, amikor a Mediterranean Conference Centre (MCC) történelmi auditóriumában zenei produkció került színpadra, 2020. március 8-a volt. Azóta számtalan áldozatot kellett hozni, az országnak ki kellett használnia a nemzet ellenállóképességét, és most, amikor az összefogás és erőfeszítés sikert hozott a járvány elleni küzdelemben jogos a büszkeség és az ünneplés. Ezt a nemzeti büszkeség érzetet közvetítik a helyiek a turisták felé és ez ölt testet a Cirque du Soleil FIERE című előadásában november és december folyamán.

Johann Buttigieg a Máltai Turisztikai Hivatal vezérigazgatója a produkció kapcsán elmondta, a hivatal mindig arra törekszik, hogy minden lehetséges módon népszerűsítse Málta gazdag kulturális örökségét és történelmét, és a Cirque du Soleil egyedülálló produkciója erre egy kiváló példa.

HOSSZÚ SZÜNET UTÁN
Közel 17 hónapos szünetet követően, amikor is a függönyök világszerte legördültek, a Cirque du Soleil újra színpadra lép, hogy folytassa küldetését, ápolja a kreativitást, és megossza a reményt és az örömöt, amit az élő szórakozás nyújt.
A Cirque du Soleil örömmel jelenti be, hogy Málta – Európa egyik legkedveltebb úti célja – lesz az első európai ország, ahol új Cirque du Soleil bemutatót tartanak. A 2019 -es első máltai fellépés után két évvel, a Társaság örömmel mutatja be új alkotását a helyi rajongóknak és vendégeknek.
Az új műsort, amely ismételten egyedi stílusú akrobatikát és vizuális művészetet fog felvonultatni, amit a rajongók világszerte elvárnak és értékelnek, kizárólag Máltára szabják, ünnepelve az ország egyedülálló kulturális sokszínűségét és történelmét.

A MŰSORRÓL
A Cirque du Soleil FIERI egy lélekemelő utazás, amelyet Málta kulturális gyökerei ihlettek. A műsor a Földközi-tenger szívből származó nép ellenállóképességének meséje, a máltai szigetország összetartó szellemének modern felfogása. Ragyogó, kortárs mozaik, amit a tenger ékköve ihletett.

CIRQUE DU SOLEIL
A Cirque du Soleil újraételmezte és felélesztette a cirkuszművészetet és világelső lett az élő szórakoztatásban. A montreali székhelyű kanadai társulat csodát és örömet hozott már hat kontinens több mint 60 országába, több mint 450 városba, több mint 200 millió nézőnek. További információkért látogasson el a cirquedusoleil.com oldalra.

A FIERI előadás 2021. november 25. és december 19. között tekinthető meg a vallettai MCC teátrumban. További információk: visitmalta.com

Máltai Idegenforgalmi Hivatal | VisitMalta Hungary

Booking.com