Közel 30 ország kiállítóival, új helyszínen a régió legjelentősebb képzőművészeti seregszemléje.

Rendkívüli érdeklődés előzi meg Közép- és Kelet-Európa elsőszámú nemzetközi kortárs
képzőművészeti vására megnyitását, a tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Art
Market Budapest 2021. október 7-10. között új helyszínen, a Bálna Budapest épületében
különlegesen gazdag művészeti válogatással várja a látogatókat. Magyarország legnagyobb,
évente megrendezésre kerülő kortárs képző- és fotóművészeti eseményére ezúttal közel 30
országból érkeznek kiállítók, akik jóvoltából ötszáznál több művész több ezer alkotása kerül
bemutatásra. A művészeti seregszemle számtalan kísérőprogramja között ugyancsak a Bálna
Budapest ad otthont Art Photo Budapest néven Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi
fotóművészeti vásárának, az Inside Art nemzetközi művészeti konferenciának, illetve a New
Visegrad Photography fotó- és a 360 Design Budapest design kiállításnak is. Az Art Market
Budapest 2021-ben a visegrádi országok művészetét helyezi fókuszba, és Visegrad
Contemporary címen külső helyszíneken létrejövő kiállításokkal és eseményekkel kiegészülő
művészeti programsorozatot hoz létre. Az Art Market Budapest a 2021 októberében útjára
induló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál partnere és a fesztivál programjának
kiemelt képzőművészeti komponense.
  • A tavalyi évben a nemzetközi művészeti vásárok választéka töredékére zsugorodott, az Art Market
    Budapest azonban a kevesek egyikeként 2020-ban is látogatói rendelkezésére állt. Részben ennek,
    részben olyan kedvező tendenciáknak is köszönhetően, mint például a regionális művészeti
    platformok térnyerése, a budapesti seregszemle megerősödött pozícióban nyitja meg újra kapuit a
    közönség előtt. Ezt jól mutatja a COVID okozta válságot megelőző évekhez képest is rendkívüli
    kiállítói érdeklődés, a jelentkezések és a jelentkezők által képviselt országok számában és az igényelt
    kiállítási területben mutatkozó jelentős növekedés.
    A Bálna Budapest különleges kiállítási tereiben mintegy 7 ezer négyzetméteren közel 30 ország 120
    kiállítójának köszönhetően több mint 500 művész több ezer alkotása válik közvetlenül hozzáférhetővé
    2021. október 7-10. között az érdeklődő és vásárló közönség számára. Az Art Market Budapestre
    2021 októberében a következő országokból érkeznek kiállítók: Albánia, Argentína, Ausztria, Bosznia-
    Hercegovina, Chile, Csehország, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország,
    Horvátország, Izrael, Kolumbia, Lengyelország, Libanon, Magyarország, Németország, Olaszország,
    Oroszország, Románia, Spanyolország, Svájc, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Ukrajna,
    USA.
    A rendkívül széles nemzetközi választékban Magyarország valamennyi jelentős kortárs
    képzőművészeti galériája jelen van, és több új szereplő is bemutatkozik.
    Az Art Market Budapest 2021-ben tovább szélesedő választékából külön kiemelést érdemel, hogy
    miközben a tengerentúli kiállítók jelentős része az idén még távol marad az európai vásároktól, az
    elmúlt évek sikeres építkezésének eredményeként az Art Market Budapest ezévi eseményét
    számottevő latin-amerikai érdeklődés kíséri. A komoly művészeti és piaci lehetőségekkel kecsegtető
    régió bemutatkozását az Argentínából, Kolumbiából és Chiléből érkező kiállítók mellett magas szintű
    magángyűjtői jelenlét egészíti ki.
  • Az Art Market Budapest a 2021 októberében útjára induló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális
    Fesztivál partnere és a fesztivál programjának kiemelt képzőművészeti komponense. Az
    együttműködés a fesztivált szervező Müpa és az Art Market Budapest között hosszú évek óta fennálló
    nagy sikerű partnerségen és a közösen elérni kívánt célokon alapul: a hazai és ideutazó közönség
    magas színvonalú, nemzetközi művészeti tartalommal való kiszolgálása, Magyarország kiemelkedő
    művészeti értékeinek nemzetközi kontextusban történő bemutatása, Budapest központi kulturális
    szerepének és vonzerejének erősítése egyaránt közös törekvés.
    VISEGRAD CONTEMPORARY: Közép-Európa a figyelem középpontjában
    Az Art Market Budapest régiónk vezető művészeti vásáraként feladatának tekinti, hogy Közép- és
    Kelet-Európa különleges kulturális értékei számára hatékony bemutatkozási lehetőséget biztosítson a
    globális művészeti világban. Részben a regionális művészeti platformok és kulturális
    együttműködések térnyerésének támogatása szándékával is az idei évben Közép-Európa, szűkebben
    az úgynevezett visegrádi együttműködés országai, vagyis Csehország, Lengyelország, Magyarország
    és Szlovákia kortárs művészete kerül a figyelem fókuszába, ami külső helyszínek bevonásával
    Visegrad Contemporary néven szerveződik művészeti fesztivállá Budapesten 2021 októberében.
    A Magyarországnak a Visegrádi Csoportban betöltött elnökségéhez is kapcsolódó programsorozat
    kifejezett törekvése, hogy a kortárs művészet eszközrendszerével élővé, relevánssá és a közönség
    számára is kézzelfoghatóvá tegye a visegrádi együttműködés gyakran elsősorban a politika és a
    történelem szintjén és nyelvén megfogalmazott céljait és jelentőségét. A tagországok művészetének
    szentelt, az Art Market Budapest helyszínén bemutatásra kerülő képzőművészeti válogatás köré épülő
    programsorozat Budapest más helyszíneit is bekapcsolva ad ízelítőt a régió művészeti választékából.
    Az Art Market Budapest csarnokaiban tucatnyi kiállítási stand több száz négyzetméterén látható cseh,
    lengyel és szlovák vendégkiállítói jelenlét mellett kiemelt figyelmet érdemel a négy ország művészeti
    egyetemei kiemelkedő frissdiplomás fotográfusainak alkotásaiból válogató New Visegrad
    Photography tárlat a Bálna Budapest földszinti kiállítótereiben, amelynek anyagából a
    Várkapitányság jóvoltából látványos szabadtéri válogatás látható a Várkert Bazár Glorietthez vezető
    rámpáján. Szintén a fesztiválhoz kapcsolódóan Vladimir Birgus, a cseh fotóművészet emblematikus
    figurája So Much, So Little című kiállítása a Budapest Music Center kiállítóterében régiónk
    rendszerváltás előtti feszült légkörét idézi meg.
    ART PHOTO BUDAPEST: továbbra is fókuszban a fotóművészet
    Az Art Market Budapest fotóművészeti szekciójaként 2014-ben alapított Art Photo Budapest a
    nemzetközi fotográfiai élet megbecsült komponense, amely Közép- és Kelet-Európa egyetlen
    nemzetközi fotóvásáraként ezúttal a hagyományosan népszerű kiállítási anyag mellett több
    csemegével is szolgál a fotóművészet iránt érdeklődőknek.
    A közép- és kelet-európai régió vezető fotógalériája, a bécsi és ljubljanai kiállítóhelyekkel rendelkező
    Photon és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ közreműködésével az Art Photo Budapest
    úgynevezett portfolio review keretében fotóművészek számára teremti meg a konzultáció lehetőségét
    az eseményre meghívott neves nemzetközi szakértőkkel. A konzultációsorozat nyertese kiállítási
    lehetőséget kap az Art Photo Budapest jövő évi programjában.
    A Capa Központ az Art Photo Budapest szakmai partnereként több további esemény létrehozásával is
    hozzájárul a fotóművészeti seregszemle sikeréhez, amelyek közül kiemelkedik Brandei Estes, a
    Sotheby’s fotóművészeti igazgatója szubjektív tárlatvezetése, amelyen a nemzetközi fotós piac egyik
    legbefolyásosabb személyisége személyesen mutatja be a kiállítás anyagából válogatott kedvenceit.
    360 DESIGN BUDAPEST
    A globális művészeti életben és a műtárgypiacon jól ismert jelenség a képzőművészet és a design
    közötti határvonalak elmosódása. A hazai kreatív ipar két zászlóshajója, a Magyar Divat & Design
    Ügynökség illetve az Art Market Budapest 2021-ben partneri viszonyt hozott létre annak érdekében,
    hogy a két terület egymás tartalmai iránt fogékony közönségét összekapcsolja, és a kézenfekvő
    szinergiákból fakadó lehetőségeket hatékonyan kihasználja.
    A Magyar Divat & Design Ügynökség a partneri viszony keretében az Art Market Budapestnek is
    otthont adó Bálna Budapest földszinti kiállítóterében 360 Design Budapest címmel különleges
    kiállítást hoz létre. A hazai design kiemelkedő szereplőit felsorakoztató válogatás a kreatívipari
    tárgyakat új, innovatív és fenntartható módon mutatja be a közönségnek a magyar és regionális
    tervezők ismertségének széleskörű növelése és a hazai designmárkák nemzetközi piacra lépésének
    segítése szándékával. Az esemény a környezettudatosság, az újrahasznosítás és az anyagtudatos
    design fontosságára is igyekszik felhívni a figyelmet. A Magyar Divat & Design Ügynökség és az Art
    Market Budapest a kiállításhoz kapcsolódó eseménysorozat több elemének létrehozásában, így
    kerekasztal-beszélgetések, tárlatvezetések szervezésében, a marketing kommunikáció területén és a
    VIP vendégek fogadásában is együttműködik. A partnerség kialakításával olyan programok
    létrehozása a cél, amelyek Európa szerte kiemelkedő szakmai és turisztikai vonzerővel bírnak.
    INSIDE ART konferencia
    Annak hagyományos kísérőprogramjaként az Art Market Budapest 2021 kiállítási napjain és
    helyszínén Inside Art címen szervezett nemzetközi művészeti konferencia jelentős nemzetközi
    szakmai személyiségek részvételével, előadások és panelbeszélgetések formájában ad bepillantást a
    művészeti élet és piac aktualitásaiba, az azok jelenét és jövőjét formáló trendekbe.
    A tematikus szakmai napok közül ezúttal az október 9-i program érdemel külön kiemelést: a Liget
    Budapest és az Art Market Budapest együttműködésében a nagyszabású, összetett kulturális
    infrastruktúra-fejlesztések és multifunkcionális kulturális központok szerepét és jelentőségét teszik az
    előadók vizsgálat tárgyává. A hagyományosan a globális művészeti és műtárgypiaci trendek
    bemutatására és elemzésére fókuszáló nemzetközi szakmai találkozón ezúttal a Liget Budapest
    Projektről szóló prezentáció esettanulmányként vezeti fel a neves külföldi szakemberek beszélgetését.
    A konferencia további napjain a Visegrad Contemporary fesztivál részeként a regionális kulturális
    együttműködés jelentősége (október 8.), az Art Photo Budapest kísérőeseményeként a fotográfiának a
    történelmi események feldolgozásában játszott szerepe (október 10.), valamint jelentős külföldi
    magángyűjtők részvételével a magángyűjtemények intézményesülésének folyamata (október 7.) kerül
    feldolgozásra.
    „Az Art Market Budapest a világjárvány miatt kritikussá vált időszakban megszakítások nélkül a
    közönség rendelkezésére állt, sikerrel élt a különleges helyzet adta lehetőségekkel, így 2021
    októberében rendkívül széles művészeti választékkal újra Európa egyik legvonzóbb művészeti
    találkozóhelyeként nyitja meg kapuit a közönség előtt.” – emelte ki Ledényi Attila, az Art Market
    Budapest alapító-igazgatója.
Booking.com