Egy igazi közösségi élményben és szabadtéri sütögetésen vehetnek részt a hamburgereket, a minőségi húsokat és a grillezést kedvelő baráti társaságok és családok a debreceni Szaft ’N Burger-en szeptember 3-án.

Évente egyszer, ezen az egy napon találkoznak a kézműves hamburgerek szerelmesei Debrecenben, Békás-tó partján. A street food-kioszkokat – Zuzmó Eger, Garage Burger, Grillakadémia, Next Bistro, Magtár Étterem – több hazai kézműves sörfőzde kíséri, miközben versenyeken mutatkoznak be a legínycsiklandozóbb falatok.

Az esemény szakmai iránymutatásáért Jancsa Jani gasztroblogger, a budapesti Bamba Marha Burger Bár kulináris vezetője, a Nagy Burgerkönyv szerzője felel, aki egyúttal a zsűri elnöke is.

Emellett amatőr kategóriákban is megmérettethetik magukat a kihívások kedvelői: egyénileg, csapatversenyben és junior kategóriában is a szervezők biztosítják a Hortobágy Angus prémium pogácsáit a sütéshez.

A freestyle kategóriában egyéb hússal, hallal vagy éppen vegán összetevőkkel lehet kísérletezni.

„A Hortobágy Angus-t két családi gazdaság alapította, akiknek élete a farm, a gazdálkodás. A legfontosabb számunkra az, hogy az állatokat a Hortobágyi Nemzeti Park területén egészséges, stresszmentes szabadtartásban gondozzuk, kizárólag GMO-mentes takarmánnyal etessük őket, és minimális ökológiai lábnyommal rendelkező, fenntartható gazdaságot üzemeltessünk – árulta el Kun Álmos, a Hortobágy Angus képviselője.

Az idei évben steakversennyel bővül a program, „vendégül látva” a hátszínt az eseményen, mely megmozdulás előfutára egy következő évre tervezett nemzetközi versenynek.

Program: 

10:00 Kapunyitás és a verseny kezdete

11:00–11:15 A tavalyi győztes átadja a vándorkupát

13:00–13:45 Főzőshow: Nagy Bence (Grillakadémia) hátszínes receptje – főzés, kóstolás

14:00–14:20 Főzőshow: ChiliYard bemutató és HA grillkolbász-kóstoló az új szósszal

14:20–14:30 Nem minden Angus egyforma: Hortobágy Angus és Igazolt Magyar Angus – beszélgetés

16:30–17:00 Főzőshow: Jancsa Jani: Hortobágy Angus Kolosszus – burgersütés

18:15–19:00 Eredményhirdetés

21:00 Kapuzárás
További részletek a weboldalon és a Facebook eseményben találhatóak.

Booking.com