Veszprémi várnegyed beruházás: a Vastag testvérek is a projekt nagykövetei lettek

Lenyűgözte a látvány a két énekest, gyermekkorukban nem látott helyeket is megcsodálhattak

Egynapos látogatást tett a megújított veszprémi várnegyedben Vastag Csaba és Vastag Tamás. A népszerű énekes testvérpár jól ismeri a helyszínt, hiszen a város szülöttjeiként gyakran jártak a várban, számos emlék köti őket ide. A mostani látogatás mindkettőjüket lenyűgözte, mind a megújítás eredményei tekintetében, mind pedig azért, mert számos olyan helyre is betekinthettek, ami korábban nem volt látogatható. A projekt két új nagykövetét Dr. Nagy Veronika múzeumigazgató és Pém Attila igazgatóhelyettes kalauzolta végig a várnegyeden, többek között a WIP’23 kiállítás helyszíneire is ellátogattak.

Vastag Csabát és Vastag Tamást 2010-ben ismerhette meg igazán a nagyközönség. Bár korábban is gyakran megfordultak zenei produkciókban, a két fiatalember karrierjében igazi áttörést hozott az egyik kereskedelmi csatorna tehetségkutató műsora, amelyben mindketten elindultak, a nagyobbik testvér, Csaba pedig meg is nyerte azt. Már akkoriban is gyakran elhangzott, hogy büszkék szülővárosukra Veszprémre, és a település sokat jelent életükben. A népszerű énekeseket számos emlék köti a várhoz is.

„Tősgyökeres veszprémiként életem nagy részét itt töltöttem a várnegyedben. Mindig itt találkoztunk a barátaimmal gyerekkoromtól kezdve, aztán később pedig az életem első randevúi is ide kötnek” – emlékezett vissza a várnegyedbéli látogatás során Vastag Tamás. A testvérpár tagjai a projekt nagyköveteiként bejárták a megújított várnegyedet, a május 12-től látogatható WIP’23 kiállítás több helyszínét is.

„Nagyon tetszik az a modern felfogása a projektnek, hogy tiszteljük a múltunkat, a történelmünket, és olyan méltó formában mutatjuk meg az utókornak, ahogy azt kell. Így a figyelem azokra a fontos tárgyakra, üzenetekre összpontosul, amiket magában rejt ez épületkomplexum – emelte ki Vastag Csaba.

Az új nagyköveteket Pém Attila igazgatóhelyettes és Dr. Nagy Veronika múzeumigazgató kalauzolta végig a várnegyeden. A látogatás során a Szent Mihály Főszékesegyházat, az Érseki Palota egyes tereit és a Körmendy Házat is megnézték.

„Bejártuk a Biró-Giczey Házat is, ahol megcsodáltuk a freskókat. Itt a mennyezeten lévő falképeket egy különleges módszerrel lehet megtekinteni, egy huncut eszközt – egy sajátos szemüveget – választottunk ehhez, ami nagyon tetszett a vendégeinknek” – hívta fel a figyelmet egy speciális kiállítási elemre Dr. Nagy Veronika.

A Vastag testvérek több olyan helyszínt is megnéztek a várban – többek között a megnyílt kerteket is -, amit korábban nem ismertek.

„Annak idején mi ezt nem láthattuk, vagy nem nézhettük meg. Nekünk egy utcából állt az egész, ahol végig lehetett sétálni. Sokkal több van benne, mint amit gyerekkoromban el tudtam képzelni. Mindenkinek javaslom, hogy látogasson el ide, és nézze meg, mert ez a történelmünk, a múltunk, és mindig a múltunkban rejlik a jövőnk is” – hangsúlyozta Vastag Csaba.

Mindig is szívügyem volt a várnegyed, rendszeresen itt találkoztunk a barátaimmal, az első randevú élménye is ide köt. Elképesztően érdekes és különleges érzés belátni a kulisszák mögé, végiglátogatni a különböző épületeket, ahol ennyi évszázad találkozik egymással. Nagyon élveztem. Amíg itt éltem, ezeknek az épületeknek a többsége, a kertek nem voltak látogathatóak az emberek számára, és nem tudtak ide benézni, nem látták azt, hogy milyen csodálatos dolgok rejtőznek itt. Most ahogy az ember teremről teremre megy, olyan, mint egy nagy időutazás: végig tudjuk járni Veszprém történelmét, ami számomra nagyon érdekes” – emelte ki Vastag Tamás.

A magyar állam támogatásával 2020-2025 között zajló veszprémi várnegyed projekt keretében 18 épület, mintegy 35 ezer négyzetméter épített terület és 10 ezer négyzetméter szabad terület, kert újul meg. Az érintett épületek homlokzati, tetőszerkezeti munkái elkészültek. Május 12-től ismét látogatható a várnegyed, a már említett WIP’23 program keretében vezetett séták és állandó kiállítások várják az érdeklődőket. A kiállítás részleteiről bővebb információk a www.wip2023.hu honlapon érhetők el. A helyszínre kilátogatók amellett, hogy egy hangulatos sétát tehetnek a megújított várnegyedben, az újonnan megnyitott kertekben is elidőzhetnek, hol kicsit megpihenve, hol egy gyönyörű látképet megcsodálva.

 

Fotók: Nagy Lajos

Booking.com