Sikeresen valósult meg a kerékpáros turizmus fejlesztése a Sopron – Fertő kiemelt turisztikai fejlesztési térségben

2021.09.03.

662,03 millió forintos Európai Uniós forrásból átfogó kerékpáros turisztikai fejlesztés valósult meg a Sopron – Fertő kiemelt turisztikai térségben. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség vezetésével, a Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-vel konzorciumban megvalósult turisztikai fejlesztés útépítési, valamint szolgáltatás-fejlesztési elemeket egyaránt tartalmaz.  A projekt a Széchenyi 2020 program keretein belül valósult meg.

 

A GINOP – 7.1.9-17-2018-00020 számú projekt célja a térség turisztikai élménykínálatának bővítése és ezáltal a turizmus élénkítése volt. A projekt keretein belül Sopron – Tómalom – Fertőrákos között, Fertőújlak és az osztrák határ között, valamint a Fertőújlak belterületi szakaszon teljesen megújultak a kerékpárutak. Emellett a projektnek köszönhetően Sopronban, Fertőrákoson, Fertőbozon, Hidegségen, Fertőhomokon, Hegykőn, Fertődön, Sarródon, Sopronhorpácson, Zsirán, Röjtökmuzsajon és Bükön kerültek kialakításra kerékpáros megállópontok. Három helyen vizesblokkal ellátott pihenő pont is helyet kapott, melyek közül a fertődi Csillagtúra központban kerékpárkölcsönzésre is van lehetőség.

A projekt fontos kerékpárosbarát szolgáltatásfejlesztési elemeket is megvalósított. Átfogó térségi felmérést követően kialakításra került 16 tematikus kerékpáros útvonal. Ezek az útvonalak komplex csomagajánlatokkal együtt szolgálják a térségbe kerékpárral érkezők kényelmét. A csomagajánlatokban többek között megjelennek a kerékpárosbarát szolgáltatói hálózathoz csatlakozott szállások, vendéglátóhelyek és látnivalók, akik a kerékpáros turisták igényeire szabott szolgáltatásokat kínálnak. A projektben elkészült a www.bringazasitthon.hu internetes portál, valamint a kerékpárosbarát szolgáltatók felméréséhez egy mobil applikáció, amely Bikefriendly néven érhető el az applikációs áruházakban.

A projekt további konzorciumi tagjai, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt., az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ, és Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány voltak.

Booking.com