Romantikus utazáshoz tavasszal is Opatija a legjobb célpont!

Tavaly Európa legromantikusabb városai közé sorolta Opatiját a European Best Destinations és a Forbes magazin, idén pedig a Trips To Discover turisztikai portál vette fel a 15 romantikus desztinációt felvonultató listájára. Tavaszra némelyik szálláshelye romantikus ajánlatokkal is készül.

Az Abbáziaként is emlegetett Opatija még a Monarchia idejében lett az osztrák–magyar arisztokrácia exkluzív nyaralóhelye. A 20. század elejére Karlsbad után a második legnagyobb üdülővárossá fejlődött, ahol sok neves személyiség, köztük I. Ferenc József és több király és művész megfordult. A történelmi levegőjét megőrző Opatija azóta sem veszített vonzásából, festői helyszínei romantikus sétákra invitálnak.

Végig a tengerparton

Az Adria egyik legszebbjének tartott tengerparti sétány, a Lungomare 12 kilométer hosszan fut a bájos Volosko falutól Lovran városáig, ma is Opatija legpatinásabb épületeit találjuk a promenád mentén. Az abbáziai riviéra településeit felfűző sétány tavaly ünnepelte fennállásának száztizedik évfordulóját. Az első helyi hotelek, a Kvarner 1884-es és az Imperial 1885-ös megnyitásának idején kezdték el kiépíteni, majd teljes hosszában 1911-ben adták át. A promenádot szegélyező hangulatos éttermekből, bárokból, kávézókból remek kilátás nyílik a tengerre.

A hollywoodi hírességek sétányának mintájára egy szakaszon itt is márványcsillagok tisztelegnek a sport, a művészet és egyéb területek horvát hírességei előtt. A Lungomare sétányon találjuk a Leány sirállyal című szobrot is, amely az elmúlt fél évszázadban Opatija jelképévé vált. A leányalak kezéből felszálló sirály sokak szerint a szabadságot szimbolizálja.

Az öbölből a dombtetőre

Szintén hangulatos sétaútvonal az Opatija központjából a dombtetőn épült Veprinac óvárosáig vezető több száz éves út: a helyiek egykor ezen keresztül mentek le a tengerpartra, hogy terményeiket értékesítsék. A nemrégiben felújított útvonalon új túrajelzéseket, pihenőpadokat, a település és a Veprinachoz vezető út múltját ismertető négynyelvű információs táblákat helyeztek ki.

A mindennapi nyüzsgés elől menedéket kínáló sétaút kötelező látványosságai között találjuk a Szent Márk-templomot lenyűgöző harangtornyával és az 1420-ban épült Szt. Jakab-templomot is. Az Učka-hegy lejtőin fekvő városkába már csak azért is érdemes felkapaszkodni, mert platójáról egyedülálló kilátás nyílik a Kvarner-öbölre és a közeli szigetekre.

Historikus villák és kertek között

Opatija nevezetes gyönyörű villáiról és parkjairól. Talán mind közül a legismertebb az Angiolina park, közepén az 1844-ben épült impozáns Angiolina-villával, amely a Horvát Idegenforgalmi Múzeumnak ad otthont. A város legrégebbi villájának történetében romantikus szálat is találunk: a tengerre néző, neoklasszicista épületet Iginio Scarpa fiumei nemes építtette szerelme jelképeként feleségének, Angiolinának.

Scarpa nagy természetkedvelő volt, ezért többek között Dél-Amerikából és Ausztráliából is hozatott egzotikus növényeket; a 3,6 hektáros parkban ma több mint 150 növényfaj él. Érdemes megnézni a svájci házikót is, amelyet egy romantikus vidéki kunyhó mintájára építettek. A parkban találjuk a Hírességek Falát olyan személyiségek graffitiképeivel, mint Einstein, Ferenc József császár, Gustav Mahler, Zucchero, James Joyce, Robert De Niro vagy Kirk Douglas.

Ugyancsak romantikus séták helyszíne lehet az Amerikai Kertek labirintusa, amit 1926-ban Kuczor Mihály Pál magyar fűszerpaprika-kereskedő építtetett felesége tiszteletére. Az öbölre néző teraszos park a historizmussal kombinált modernizmus gyönyörű kertépítészeti példája. A lakóépület mellett néhány üvegház, egy rusztikus kertészház és több más látványelem is fennmaradt: mind tökéletes díszlet a meghitt pillanatokhoz.

Szállodák a romantika jegyében

Opatija építészetét a romantika szelleme hatja át, és ez a város számos szálláshelyére is igaz, ahol a vendégek a császári építészet pompáját és a mediterrán villák romantikáját egyaránt élvezhetik.

A város első szállodája, az 1884-ben épült Hotel Kvarner neoklasszicista stílusáról, a szintén 19. század végi Hotel Palace Bellevue pedig neobarokk megoldásairól nevezetes. Mindkét ház a történelmi szálláshelyeket is működetető Liburnia Hotes & Villas szállodavállalathoz tartozik, amely május 29-éig különleges ajánlattal várja a romantikus utazásra készülőket.

A Liburnia „Romantikus Opatija” ajánlatát a modern Hotel Ambasador Cubóban és az építészeti látványosságnak sem utolsó Hotel Palace Bellevue-ben lehet igénybe venni. A csomagban számos extra szolgáltatás szerepel: többek között üdvözlőpezsgő, csokoládéválogatás, ágyba felszolgált ínyenc pezsgős reggeli, négyfogásos meghitt vacsora és afrodiziákumos masszázs kényezteti a vendégeket.

Forrás: Turizmus.com
Képek forrása: 
Opatija Tourist Board (felső), Liburnia Hotels & Villas (alsó)

Booking.com