Ezek a programok vonzzák majd idén a legtöbb turistát

2024 legnépszerűbb hazai eseményei

SzeretünkUtazni.hu Top 20-as listáján vannak évről évre visszatérő fesztiválok és akadnak idei újdonságok is. Érdekesség, hogy egyes fesztiválok a több éves – járvány okozta – kimaradás után tavaly látogatói rekordot döntöttek.

A sportrajongók világversenyeken szurkolhatnak a kedvenceiknek, míg a popzene kedvelői nyáron szinte hetente mehetnek fesztiválozni, ha bírják szusszal és pénztárcával. A Hungaroringen idén is lesz Forma–1-es forduló, a Tour De Hongrie versenyre is érkeznek olyan csapatok, akik eddig a magyarországi kerékpárversenyen még nem indultak, és ha az időjárás engedi, a Kékszalag vitorlásai is elindulhatnak a kiírt időpontban a Balatonfüredi kikötőből.

SzeretünkUtazni.hu toplistája szerint a nyári fesztiválozók számára is szinte végtelen a felhozatal, a kulturális eseményektől a komoly zenei műsorokon át világsztárok popkocertjéig mindenki megtalálhatja a számára érdekes szórakozási lehetőséget, és azok sem maradnak program nélkül, akik tradicionális és folklór szórakozás után epekednek. A magyar hagyományok kedvelő a mohácsi busójárás ijesztő bábjai után húsvétkor a Hollókői Húsvéti Fesztiválon locsolkodhatnak, augusztus 20-án a Budai várban nézelődhetnek a Mesterségek Ünnepén, vagy megnézhetik Debrecenben a virágkarnevált.

Népszerűek az egynapos fesztiválok, mint a Múzeumok vagy a Strandok Éjszakája, előbbin az előző évhez képest 50 ezerrel magasabb látogatószámot regisztráltak 2023-ban, vagyis összesen 380 ezer ember járt egyik kiállításról a másikra június utolsó hétvégéjén – a szervezők legalább ugyanekkora érdeklődésre számítanak idén is.

Ízelítő a Szeretünk Utazni 2024-es listájából:

1. Mohácsi busójárás (Mohács, február 8-13.): A hatnapos télűző fesztiválon általában legalább annyi külföldi megfordul, mint hazai nézelődő. A mohácsi busójárás idén sem okoz csalódást. Lesz busófelvonulás, néptánc-bemutatók, népdaléneklési verseny, kézműves vásár, koncertek és maszkfaragás is.

2. Hollókői Húsvéti Fesztivál (Hollókő, március 30-április 1.): A Hollókői Húsvéti Fesztiválon „nő nem marad szárazon” – ahogy a rendezvény szlogenje szól, és valóban! Évente több ezer ember látogat ebbe a kis faluba, hogy a magyar húsvéti tradíciókat megismerje és átélje. Gazdag folklórprogram, palóc gasztronómia, népszokások, locsolkodással, koncertek, családi és gyermekprogramok nyújtanak feledhetetlen élményeket Hollókőn.

3. Városligeti majális (Budapest, május 1.): Ahogy évtizedek óta mindig, most is rengeteg lehetőség lesz a főváros legnagyobb közparkjában. Gyerekprogramok, koncertek, klasszikus vurstli, csónakázás és vízibiciklizés várja azokat, akik ezen a szerdai munkaszüneti napon egy kicsit kikapcsolódnának.

4. Tour de Hongrie (május 8-12.): A Magyar Kerékpáros Körverseny idén is ötnapos lesz, a profi, nemzetközi versenyre az egész világból érkeznek kerékpárversenyzők. A Tour de Hongrie a csodás magyar tájnak köszönhetően minden évben nagyon látványos viadal.

5. Coldplay koncert (Budapest, június 16., 18., 19.): A brit rockzenekar 2024-ben egymás után három koncertet is ad a Puskás Arénában. A Music Of The Spheres World Tour keretén belül rendezett koncertekre 20 ezer és 54 ezer forint közöttiek a jegyárak.

6. Művészetek Völgye (Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd, július 19-27.): A 33. Művészetek Völgye ezúttal is három helyszínen várja azokat, akik családias környezetben, de a fesztiválok minden előnyét élvezve szeretnének kikapcsolódni. Legyen szó bármilyen művészeti- vagy éppen zenei műfajról, a tíznapos fesztiválon, mindenki talál kedvére való programot. Idén biztosan fellép a Bagossy Brothers Company, a Parno Graszt, az Elefánt, a 30Y, Beton.Hofi, a Bëlga és a Punnany Massif is.

7. Strandok éjszakája (július 27.): Idén tizenötödik alkalommal rendezik meg a magyar fürdők és strandok éjszakáját. Az esemény célja, hogy megismertesse a külföldi és belföldi turistákkal a hazai fürdőkultúrát. A fürdők éjszakáján hosszabb nyitvatartás, programok, kedvezmények várnak minden érdeklődőt az ország több tucat fürdőjében.

8. Sziget Fesztivál (Budapest, augusztus 7-12.): „A Sziget az a hely, ahol mindent szabad, de semmi nem kötelező.” – több mint 30 éve ezzel a szlogennel indult a fesztivál és még ma is ezt a szabadságot keresi évente több százezer látogató. Idén biztosan fellép a Szigeten például Sam Smith, Martin Garrix, Stormzy és az Artbat, de a fellépők listája folyamatosan frissül.

9. Forma-1-es Magyar Nagydíj (Mogyoród, július 19-21.): A hazai Forma–1-es versenyen 70 kört kell menniük a pilótáknak, a dobogósok és a csapatgyőztesek pedig Herendi vagy Hollóházi porcelánkupákat és tálat kapnak a verseny végén. Sok versenyző szerint a miénk a legjobb, leglendületesebb Formula–1-es pálya a világon.

10. Budapesti Borfesztivál (Budapest, szeptember 12-15.): Impozáns helyen, a Budai várban rendezik meg minden évben a szüreti időszak legnevesebb borfesztiválját. A borok szerelmesei idén is elismert hazai borászatok változatos bor- és pezsgőkínálatát kóstolhatják meg. A Gourmet udvarban pedig prémium minőségű ételek és fantasztikus fogások színes választékából szemezgethetünk.

A 2024-es év számos további különleges és felejthetetlen programmal várja az utazni vágyókat. Szeretnéd felfedezni a teljes kínálatot, beleértve azokat a rejtett gyöngyszemeket is, melyekről talán még nem hallottál? Látogass el a SzeretünkUtazni.hu weboldalunkra, ahol felfedezheted az összes, 2024-es eseményt felvonultató programokat.

Booking.com