Értékek mentén a 16. PanyolaFeszten

 

A Nemzeti Művelődési Intézet A Szakkör című megyei kiállítása, továbbá népzenei fellépők, könyvbemutató, színházi est, gyermekprogramok, verselés és számos minőségi produkció színesítette a PanyolaFeszt idei eseményeit.

 

Nem túlzás azt mondani, hogy ismét kiváló kulturális élményt kaptak mindazok, akik a 16. PanyolaFesztre látogattak el. Idén már sokan sátrakkal, lakóautóval érkeztek a faluba, hogy újra kellemes és tartalmas három napot töltsön el. -Minden évben valamilyen újdonsággal készülünk, hogy az ide érkezők igazi élményeket kapjanak. A Szatmár ízeit, a tájegység értékeit és a vidék érdekességeit kihasználva megannyi programot kínálunk a vendégeinknek – árulta el Muhari Zoltán, Panyola polgármestere. – Még New York-ból is érkeztek hozzánk, évek óta készültek az eseményre, idén végre sikerült ellátogatniuk hozzánk. Volt olyan vendégünk is, aki 17 éves álmát váltotta valóra, teljesítette fogadalmát, s velünk fesztiválozott. Budapestről érkező szintén fiatal csapat töltötte szabadságát vidékünkön, pici babákkal jöttek el hozzánk. Nagyon sokan immáron tizenhét éve minden alkalommal úgy szervezik a pihenésüket, hogy itt legyenek a PanyolaFeszten, a megye egyik legkiválóbb eseményén.

– Eleinte még hátizsákkal jöttünk, ma már több gyermekkel érkezünk. Csemetéink az évek alatt cseperedtek fel a fesztivál élményével együtt, nem véletlenül várják minden évben ezt a három napot.” –  árulta el egy nyíregyházi pedagógus. Baráti társaságok, családok, régi ismerősök találkozóhelye lehetett ismét a fesztiválterünk, ahol örömmel üdvözölhették egymást azok az emberek, akik évről évre visszatérő vendégei rendezvényünknek. A most először idelátogatók is színes programmal találkozhattak. A Tisza-parti homokpadon táncház alakult, a Bakator Zenekar húzta a talpalávalót tutajról a fürdőzőknek. Igényes, minőségi zenei koncertek, színházi és irodalmi produkciók, gyermekprogramok, kézműves bemutatók sora és számos érdekesség várta a vendégeket. A Nemzeti Művelődési Intézet „A Szakkör” kiállításával sikerült igazi közösséget kovácsolnunk a megyében élő települések amatőr kézműves alkotóiból. Közel harminc Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település több mint 500 alkotását állítottuk ki egyszerre. Szinte nem volt két egyforma tárgy a kiállítási darabok között. A szakkörösök büszkék lehettek alkotásaikra, a megye pedig arra, hogy igazi közösségépítő munkát végezhetett, hiszen a PanyolaFeszt adott otthont ennek a nagyszabású seregszemlének. Valóban értékek mentén, közösségek igazi találkozója volt. Bízom abban, hogy jövőre még több fiatalt fogadhatunk és minőségi rendezvényünk sokaknak fontos lesz azért is, hogy gyermekeinknek közösen megmutathassuk, hogyan lehet kulturáltan fesztiválozni. Így igényük lesz majd arra is, hogy a hagyományainkat megtanulják, a vidék értékeit pedig megismerjék – zárta gondolatát Muhari Zoltán, a rendezvény főszervezője.

www.panyolafeszt.hu; facebook: PanyolaFeszt

Booking.com