Egyiptom nem csak Luxort hozta el az Utazás kiállításra.

A magyar utazók kedvelt üdülődesztinációja látványos, méreteiben is egyedülálló, Luxor főbejáratát idéző standdal van jelen a március 3-án, szakmai nappal elkezdődött Utazás kiállításon, amelynek a megújult Hungexpo ad otthont március 6-ig.Mint díszvendég és mint fontos nyaralóhely, s nem utolsósorban, mint a világ egyik legizgalmasabb kulturális turisztikai célpontja, Egyiptom a kiállítás első napján rögtön három helyszínen is bűvkörébe vonta a szakmai látogatókat: elsőként a luxori miliőt idéző standon, majd az Újraindulás a minőség jegyében című konferencián, ezt követően pedig a telt házas sajtótájékoztatón.

A H pavilon 203 A standján elsőkézből tájékozódhat a látogató a mediterrán ország kínálta lehetőségekről, köztük számos újdonságról is, ami meglepően hangozhat egy olyan desztináció esetében, ami leginkább ősi kultúrájáról és ókori látványosságairól ismert. De mindig tudnak újat mutatni, főként a Covid utáni évekre, amikor végre újra turistákat fogadhat az ország.

Az UNESCO világörökségi helyszínei közül 7 található itt, ami önmagában vonzóvá teszi Egyiptomot, nem beszélve a Vörös-tenger kínálta strandok, vízisport-lehetőségek, hajóutak széles választékáról, valamint a sivatagban elköltött beduin vacsorák romantikájáról. S hogy a látogató igazi egyiptomi miliőbe csöppenjen, a luxort idéző standnál élő hárfazenével, ingyenes henna festéssel és hieroglif írással kedveskednek az érdeklődőknek.

Utazó múmiák, avagy Fáraók Aranyparádéja

A közelmúlt múzeumi fejlesztései (Hurghada Museum, Sharm El Sheikh Museum) után idén nyílik a világ leggrandiózusabb egyiptomi gyűjteményének otthont adó, közel félmillió négyzetméteres Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeuma Kairóban – tudta meg a konferencia hallgatósága Karim Elminabawy-től, az Egyiptomi Utazási Irodák Szövetségének igazgatósági tagjától, aki látványos kisfilmek kíséretében mutatta be a legújabb attrakciókat.

Az Egyiptomi Turisztikai Minisztérium tavaly áprilisban egy nemzetközi figyelemmel kísért esemény során szállított át 22 múmiát régi helyükről a kor igényeinek megfelelő, modern múzeumba. A 18 király és 4 királynő földi maradványainak utazása, a Fáraók Aranyparádéja (The Pharaohs’ Golden Parade) egy órán át tartott. A királyi múmiák így költöztek a Tahrir téren lévő Egyiptomi Múzeumból az új, egymilliárd dolláros beruházásból megszületett otthonukba.

De a 3000 év után megújuló szfinxek útját is látványos ünnepségekkel nyitották újra november végén Karnak és Luxor között.

A Sínai-félsziget nagyszabású infrastrukturális és városfejlesztési terveinek megvalósítása révén megújult továbbá a világ egyik legrégebbi keresztény kolostoraként számontartott Szent Katalin-kolostor, továbbá Mózes útját is felújították a Sinai és a Shaira hegyek között.

Év végén megnyílik a GEM, a múzeumok múzeuma

Az egyik legnagyobb fejlesztés a Kairó legújabb múzeuma, a GEM (Grand Egyptian Museum), amelynek várható megnyitását Karim Elminabawy idén október-novemberre teszi, azonban Ghada Shamir Shalaby, Egyiptom turisztikai és régiségügyi miniszterhelyettese ennél kicsit óvatosabb, ő még nem akart a sajtótájékoztatón az idei nyitásról beszélni. Ez viszont biztos, a Nagy Egyiptom Múzeum méreteiben ötször nagyobb lesz az Egyiptomi Múzeumnál (National Museum of Egyptian civilization), ahol jelenleg is őrzik a leghíresebb fáraó, Tutanhamon szarkofágját és a kripta kincseinek egy részét. A  GEM megnyitásával viszont a fáraó sírjának összes – ötszáznál is több – kincsét kiállítják itt.

Ghada Shamir Shalaby még egy újdonságot kiemelt a sajtótájékoztatón, létrehozták a Szent Család utazása útvonalat, amelyet végigjárva – s érintve olyan nevezetességeket, mint például a Dronka-hegy, vagy az Al-Muharraw-kolostor, amelyet az egyiptomi koptok Második Betlehemnek hívnak – a látogató valódi spirituális utazáson is részt vehet a nyaralása során.

Biztonság mindenekelőtt

Egyiptom azonban nemcsak látványos ünnepségekkel és fejlesztésekkel kíván vonzó úti céllá válni a turisták térképén, az ország idegenforgalmáért felelős vezetők mindent megtettek a turizmus biztonságos újraindításáért a Covid -19 világjárvány után. A fontos turisztikai helyszíneken található hotelek, kávézók, éttermek, bazárok csak teljesen oltott munkatársakat alkalmazhatnak.

A hatóságok bevezették a higiéniai biztonságot szavatoló tanúsítványt (Hygiene Safety Certificate), ami jelzi, hogy az adott épület vagy történelmi helyszín hiánytalanul teljesíti az egészségvédelmi előírásokat. A tanúsítvánnyal rendelkező hoteleket 5 nemzetközileg elismert minősítő céggel közreműködve rendszeresen ellenőrzik a Turisztikai Minisztérium és az Egyiptomi Hotelszövetség szakemberei.

Mi kell most a beutazáshoz?

Magyarország és Egyiptom megállapodott arról, hogy kölcsönösen elismerik a másik ország által kiállított, Covid-19 elleni védettséget igazoló igazolványokat, amelyek birtokában az utazó korlátozás (teszt, karantén) nélkül beutazhat a másik fél országába.

A megállapodás értelmében a 12 és 18 év közötti oltatlan kiskorúak egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt bemutatásával léphetnek be Egyiptomba. 12 éven aluli gyermekek korlátozás nélkül léphetnek be az országba.

A Konzuli Tájékoztatás szerint a magyar oltási igazolvány vagy uniós Covid-igazolvány nélkül utazók Magyarországról/Európából 1 db, a gép indulásától számított 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt bemutatásával léphetnek be Egyiptomba, amely tartalmaz QR-kódot vagy a labor eredeti pecsétjét.

Zárt helyiségekben a maszk viselése kötelező, egyéb esetben azonban nem kerül sor szigorú szabályozásra, amely ronthatná a nyaralás minőségét.

 

Forrás: turizmus.com
Fotó: Grósz Balázs

Booking.com