Debütál a Hungarian Ballet Grand Prix

Majd 20 ország balettnövendékei érkeznek a veszprémi megmérettetésre

Június 26-án indul, június 29-én este pedig nagyszabású, nyilvánosan megtekinthető gálaműsorral ér majd véget az idén debütáló Hungarian Ballet Grand Prix, amelyre többek közt Japánból, Kínából, Tajvanról és az Amerikai Egyesült Államokból is érkeznek versenyzők. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében megvalósuló nemzetközi verseny zsűrijében a hazai és nemzetközi balettélet olyan kiválóságai kaptak helyet, mint Solymosi Tamás, Aradi Mária, Dózsa Imre, Leblanc Gergely, valamint Agnese Andersone, Tatiana Melnik, Mirzoyan Albert és Kateryna Kukhar. A versenyprogramon túl a szervezők mesterkurzusokkal és Balaton-parti szabadidős programokkal is várják a 7-18 éves növendékeket. A gálaműsoron a legjobb eredményt elérő növendékek, valamint a Magyar Állami Operaház balettcsillagai is látványos produkcióval lépnek fel.

Számos európai országból (többek közt Ausztriából, Bulgáriából, Csehországból, Lettországból, Portugáliából és Ukrajnából), valamint a tengerentúlról (Japánból, Tajvanról, Kínából és az Amerikai Egyesült Államokból) is érkeznek az idén június 26. és 29. között debütáló Hungarian Ballet Grand Prix nemzetközi balettverseny résztvevői.

A megmérettetésre a 7-18 éves balettnövendékek amatőr és profi kategóriában, klasszikus és kortárs produkciókkal nevezhettek, a döntőben pedig több mint 150 balettnövendék mérheti majd össze tudását és tehetségét. 

A helyszín a veszprémi kulturális év legfontosabb, leglátványosabb kulturális fejlesztése, a májusban megnyílt ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ, melynek célja épp a Hungarian Ballet Grand Prix-hoz hasonló események befogadása. A városban tánccal, sporttal és mozgásművészetekkel foglalkozó egyesületek új otthonában a klasszikus balett mellett a jazzbalett, a néptánc, a hip-hop, a modern és kortárs tánc, a falmászás, a taekwondo, a légtánc és a jóga műfaja is évtizedekre szólóan talál új otthont a VEB 2023 EKF program fejlesztéseinek köszönhetően.

A Hungarian Ballet Grand Prix zsűrijében a hazai és nemzetközi balettélet kiválóságai kaptak helyet. A zsűri elnöke Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett és Balettintézet igazgatója, a legjobbnak járó díj odaítélésében pedig Aradi Mária, Balázsi Gergő Ármin, Dózsa Imre, Leblanc Gergely, Pongor Ildikó, valamint Agnese Andersone, Tatiana Melnik, Mirzoyan Albert és Viktoria Podolskaya is részt vesz. Ugyancsak zsűritagként, valamint a verseny díszvendégeként érkezik Veszprémbe Kateryna Kukhar, az Ukrán Nemzeti Opera prímabalerinája, a Kijevi Nemzeti Balettiskola igazgatója is. 

Egy a Hungarian Ballet Grand Prix-hez hasonló verseny nemcsak az utánpótlás-nevelés és a szakmai találkozások miatt fontos, de egy ország kulturális életének nemzetközi ismertsége és elismertsége szempontjából is kiemelt jelentősége van. Hálás vagyok azért, hogy e közös céloknak és értékeknek köszönhetően a Veszprém-Balaton 2023 EKF program keretein belül most végre lehetőségünk nyílik az első Hungarian Ballet Grand Prix megrendezésére” – mondta a debütáló nemzetközi verseny kapcsán Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balettintézet igazgatója.

Veszprém az európai balett egyik fővárosa lesz a jövő héten” – emelte ki a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa vezérigazgatója. „A fiatalok klasszikus és kortárs táncversenye, a régiót és Veszprém várost tartósan beemeli a nemzetközi táncművészeti vérkeringésbe” – tette hozzá Markovits Alíz. Hangsúlyozta: mivel programjában a VEB2023 közép és hosszú távon szeretné Európa Kulturális térképén jól látható régióvá erősíteni Veszprémet, így logikus döntés volt a fiatalokat, a jövő generációját hagyományteremtő szándékkal megcélzó balettverseny pályázatát elfogadni és támogatni.

Ugyancsak fontos szerepet játszik az elismert mesterek által tartott kurzusokon való részvétel, amely minden résztvevő számára hatalmas fejlődési lehetőséget biztosít – a Hungarian Ballet Grand Prix döntőjének első három napján éppen ezért a növendékek Tatiana Melnik, Agnese Andersone, Albert Mirzoyan, Viktoria Podolskaya, valamint Kateryna Kukhar és Solymosi Tamás balettóráin vehetnek részt.

„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a Veszprémbe érkező balettnövendékeknek a kikapcsolódásra és új baráti kapcsolatok kialakítására is lehetőségük nyíljon – hiszen ez a verseny nemcsak a szakmai fejlődésről, de a közösségteremtésről is szól. Az érkező balettosokat és kísérőiket Balatonalmádiban szállásoljuk el, így a növendékek a program szüneteiben strandolhatnak majd, ugyanakkor több vízparti szabadidős programot is szervezünk a versenyzők és kísérőik számára, vagy megnézhetik az erre az alkalomra készült fotókiállítást a Hybridart Management új projektje, a Blokk Art&Design kiállítótérben”– mondta Steiner-Isky Annamária, a Hungarian Ballet Grand Prix főszervezője, a Magyar Állami Operaház Balettnövendékeiért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A verseny döntőjére június 28-án, a díjátadó ceremóniára június 29-én kerül sor. A legjobb táncosok a szakma nagyágyúinak elismerésén túl a Junior Grand Prix-t, valamint a Youth Grand Prix-t nyerhetik el – az előbbivel 1000, utóbbival 2000 euró pénzjutalom jár.

 

A Hungarian Ballet Grand Prix programja június 29-én az ActiCityben megrendezett nagyszabású gálaműsorral ér véget. A program 17.00-kor Hampel Katalin divatbemutatójával kezdődik – ehhez DJ Bootsie szolgáltat zenei aláfestést, ugyanakkor fellép ifj. Sárközy Lajos is. Ezen az esten a legjobb eredményt elért táncosok mellett az Operaház balettművészei Hans van Manen/Astor Piazzola 5 tangó című egyfelvonásosát adják elő.

 

A Hungarian Ballet Grand Prix programjai a mesterkurzusokat kivéve nyilvánosan látogathatók. A versenyprogramra, a döntőre, valamint a június 29-ei gálaműsorra a rendezvény ideje alatt az ActiCityben lehet jegyet vásárolni. A 29-ei gálaműsorra jegyek 6000 Ft-ért megvásárolhatók a verseny ideje alatt, valamint a gála napján az ActiCityben.

A Hungarian Ballet Grand Prix Magyar Nemzeti Balettintézet és a Magyar Állami Operaház Balettnövendékeiért Alapítvány gondozásában, a Magyar Állami Operaház szakmai támogatásával idén első alkalommal a veszprémi ActiCityben, a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat keretein belül valósul meg. 

 

 

Bővebb információ a Hungarian Ballet Grand Prix-ről:

HBGP honlap

Facebook

Instagram

 

 

Fotókredit: HybridArt | HBGP

Booking.com