June 26, 2022

31. Miss Hungary 2021. Nemzeti Szépségverseny és Királynőválasztás a La Burrata Mozzarella, a mozzarellák királynője főtámogatásával megrendezésre kerülő döntő:

Leskó Boglárka vagyok, 25 éves. Debrecenben születtem. Most személyi edzőként dolgozom, korábban a Fővárosi Nagycirkusz tánckari tagja voltam 3 évig. Egyetemi diplomámat az ELTE rekreációszervezés szakán szereztem. Gyakran járok fotózásokra, divatbemutatókon is vettem már részt,mint modell. Voltam már korábban szépségversenyeken,mint például a Miss Beauty Summer 2021, ahol én nyertem a királynői címet, illetve a Miss Plázs augusztusi versenyen, ahol különdíjas lettem.
Terveim között szerepel nemzetközi szépségversenyeken is kipróbálni magam, ezért is jelentkeztem erre a versenyre,mert úgy gondolom ez egy jó lehetőség arra,hogy fejlődjek, tapasztalatot szerezzek és egy magasabb szintre lépjek ebben a szakmában. E mellett persze azért is jelentkeztem, hogy új embereket ismerjek meg és, hogy jól érezzem magam, mert nagyon szeretem ezt csinálni. 😊

A több, mint három órás gálaműsor keretében 4 alkalommal vonulnak fel a versenyző szépségek és egy rendhagyó, látványos fotó tour is segíti a zsűrinek kiválasztani a királynőket és udvarhölgyeket. A Sissi korhű ruhák megalkotója, Czédly Mónika és a D’Elia Szalon ruhakölteményei mellett a Szogi Fashion ruhái és a Chrisand Fur bundái teszik még látványosabbá a gálaestet. A Királynő és a Kishercegnő koronázása mellett számos különdíj is gazdára talál a döntőn, hiszen a megválasztják a Harkány Fürdő, a Dráva Hotel és a Park Hotel szépét is, de ezen az esten választhatja ki a Barabás Téglakő Kft., a Naturliget és a La Burrata Mozzarella Kft. is a jövő évi háziasszonyait.
További meglepetés, hogy a Gödöllői Királyi Kastély Koronázási termében ezen a napon kiállítás nyílik Sissi Királyné eredeti korhű koronázási ékszereivel és rekonstruált koronázási ruhájával, ahol a magyar korona másolatát, a kastély teljes tárlatával együtt -rendkívüli kedvezménnyel – nézhetik meg a szépségverseny gálaműsorának nézői. Az est folyamán a döntő résztevőinek felvonulásai mellett rendhagyó átfogó, történelmi időutazáson repíti végig a közönséget a Zenével Írt Történelem csapata a zenés táncos rockzenei összeállításával az ősmagyar kortól napjainkig. Fellép még Kézér Gabriella balett tánccsoportja, a Kézér Balléé, akik Edit Piaf életének részleteit viszik színpadra, Mezei Diána dalait követően pedig három gyönyörű énekesnő, a Glória Singers zenei formáció színesíti a gálaműsort a hölgyek kastélyaként emlegetett Gödöllői Királyi Kastélyban.
A szervezők különösen ügyelnek a biztonsági szabályok és előírások betartására. Jegyek csak a jegy.hu-n kaphatók korlátozott számban.