Brit hagyomány máltai értelmezésben – az ötórai tea illemszabálya

Az ötórai tea “etikett” Máltán

Több mint 150 év brit uralom nem múlt el nyomtalanul. Az angol mint hivatalos nyelv, a jobboldali közlekedés, az oktatási rendszer mellett számos apróbb szokás is fennmaradt és a máltai élet szerves részeként él tovább a hétköznapokban. Ilyen hagyomány a délutáni, vagy ahogy mi ismerjük, az “ötórai” tea.

Mint minden rituálé, az ötórai tea szertartása is meghatározott viselkedési szabályokhoz, etiketthez kötött. Vannak teendők és elkerülendők szép számmal.

  • Ez nem uzsonna
    Az uzsonna egy kicsit más, inkább kiadós étkezés egy hosszú munkanap végén. A délutáni tea könnyed, vidám társas együttlét sós és édes falatkákkal és „scone”-nal.
  • Öltözzünk fel!
    A délutáni teában az a jó, hogy egy kicsit különleges. A hagyomány szerint ez egy kiváló alkalom arra, hogy a megjelenésünkre is adjuk egy kicsit, szóval hagyjuk otthon a „mackónadrágot” és bújjunk valami csinosba.
  •  Ne a tej legyen az első!
    Sokan úgy vélik, hogy először tejet kell önteni a csészébe (angolszász szokás szerint) majd rá a teát. Ez azért volt így anno, mert a tea olyan forró volt, hogy a porcelánt meg sem lehetett fogni, de a mai modern világban, a ma használt anyagok mellett ez már nem jelent gondot. Tehát először öntsünk teát a csészékbe és utána a vendégek annyi teát adnak hozzá, amennyit szeretnének.
  • Legyünk igazi házigazdák!
    Vendéglátóként használjuk ki az alkalmat és gondoskodjunk vendégeinkről. A kiválasztott helyszín nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy mindenkiről megfelelően gondoskodjanak, de ettől függetlenül maradnak teendőink, mint például a tea kitöltése és az edény feltöltése, ami a mi feladatunk. Magunknak mindig utoljára töltsünk és ügyeljünk rá, hogy a tejnek, citromnak maradjon elég hely a csészékben.
  • Nyugodtan együnk kézzel
    Ez kicsit ellentmondásosnak tűnhet, de attól még így szabályos. Délutáni teánál a szendvicseket és az édes pogácsákat (a scone-okat) kézzel is megfoghatjuk. Természetesen a krémhez és a lekvárhoz szükség lesz késre, de az már mindegy, hogy milyen sorrendben kenjük fel a pogácsára. Először a lekvár és rá a tejszín vagy fordítva, egyaránt teljesen elfogadható.
  • Ne csattogtassuk az evőeszközt!
    „Hallgatni arany” – különösen igaz ez az ötórai tea idején, már ami az evőeszköz használatát illeti. Figyeljünk rá, hogy ne kocogtassuk a kést a tányérhoz vagy tálakhoz, mikor a pogácsákra kenjük a lekvárt vagy a tejszínhabot és a kiskanalat se a csészéhez, amikor a teát és a tejet kavarjuk.
  • Élvezzük a pillanatot
    Igen, a délutáni teának vannak illemszabályai, de ez ne rontsa el egy csodálatos délutáni szórakozás élményét. Kerüljön a hangsúly a „hogyan kellene viselkedni” helyett inkább a baráti beszélgetésekre és a finom ételekre. Akkor minden olyan lesz, amilyennek lennie kell!
A délutáni tea brit hagyománya mind a mai napig nagyon fontos szerepet játszik a máltaiak életében. Nem véletlen, hogy számos szálloda és étterem kínál speciális délutáni-tea csomagokat, de szép számban találunk teázókat is a szigeten. A hűvösebb téli napokon igazán jól esik betérni egy teázóba és kényeztetni magunkat és barátainkat miközben megvitatjuk az élet fontosabb és kevésbé fontos eseményeit. Íme néhány tipp, amikben biztosan nem fogunk csalódni.

Carolinas Petit Cafe & Tearoom, Qawra & Balzan
Corinthia Palace Hotel & Spa, Attard
Jalie’s Coffee, Cakes & Bakes, Attard
Manouche Craft Bakery & Bistro, St Julian’s
The Prickly Pear, Mellieha
Palazzo Castelletti, Rabat
The Phoenicia, Valletta
Emma’s Kitchen, San Gwann
Hammett’s Macina Restaurant, Senglea
Palazzo Parisio, Naxxar
Rosselli – AX Privilege, Valletta
Terryberry Tearoom, St Paul’s Bay

Máltai Idegenforgalmi Hivatal | VisitMalta Hungary

 

Booking.com