Abádszalókon épül Magyarország első úszófaluja

Egyre többen fektetnek vízhez kapcsolódó ingatlanokba

A koronavírus-járvány idején megnőtt a beépíthető vízparti telkek iránti kereslet, a vízhez kapcsolódó beruházásokkal ugyanis magasabb szintű hozamot lehet realizálni. Nyugat-Európában már elérte a csúcsát a lakóhajók és úszóházak ára, de itthon még csak most kezd igazán bekerülni a köztudatba ez a befektetési forma. Farkas Miklós, a Home System Europe Kft. értékesítései vezetője arról beszélt, a pandémiás helyzetben maga a megtestesült nyugalom egy ilyen típusú ingatlanban élni, ezért is döntöttek úgy az Abádi Kikötő tulajdonosának megkeresésére, hogy megépítik Magyarország első úszófaluját Abádszalókon. A hazánkban egyedülálló projekt keretein belül 17 darab ház épül, melyekből az első 10 már idén júniusban elkészül.

Az emberek részben a koronavírus-járvány hatására próbálnak olyan befektetéseket megvalósítani, melyeket kiszámíthatónak, biztosnak ítélnek meg, de ezek a lehetőségek az utóbbi egy évben szükültek. A vízparti telkek, úszóházak és lakóhajók iránti kereslet ugyanakkor felfelé ívelő pályát mutat az utóbbi időszakban.

Farkas Miklós, a Home System Europe Kft. értékesítési vezetője elmondta, ezeknek a típusú ingatlanoknak a befektetés jellegű hasznosítása a tapasztalatok szerint nagyon előtérbe került, hiszen saját használat mellett bérbe is lehet adni azokat.

„A vízhez kapcsolódó ingatlanok magasabb szintű hozamot tudnak produkálni, erre jó példa Nyugat-Európa, ahol már elérte a csúcsát ezeknek a típusú befektetéseknek az ára. Magyarországon a lakóhajók vagy az úszóházak nemhogy a csúcsot nem érték el, de most kezdenek érdemben bekerülni a köztudatba. A legtöbben még most is elcsodálkozva hallják, hogy létezik már ilyen itthon is, nemcsak Németországban és Hollandiában” – magyarázta Farkas Miklós.

A ház, amivel közlekedni lehet

A vízhez közeli lakóegységek megkérdőjelezhetetlen előnye, hogy az ember távol tudja magát tartani a stressztől, ami hatványozottan igaz akkor, amikor a többség otthonról, home office-ban végzi a munkáját a járvány terjedése miatt.

Farkas Miklós értékesítési vezető arról is beszélt, egy lakóhajóban, úszóházban életvitelszerűen élni teljesen más minőséget jelent, mint a nagyvárosokban lakni. Nincs zaj- és fényszennyezettség, az építményeik ráadásul teljesen önfenntartóak tudnak lenni, mondhatni ökoházak.

„A napelemek napközben folyamatosan termelik az áramot a munkaakkumulátorokba és egy inverteren keresztül kapcsolódnak a rendszerhez, így látják el a házat elektromos árammal. Rendkívül alacsony a károsanyagkibocsátásuk az ilyen létesítményeknek, ráadásul ezzel az építési technológiával egy vastagabb téglaház falának felelnek meg. Kiváló hőtartóképessége van a szendvicspanel falazatnak, amelynek köszönhetően még a legmelegebb nyári napokon sem forrósodik fel a lakótér. Arról nem is beszélve, hogy ezekben az ingatlanokban együtt lélegezhetünk a természettel karnyújtásnyira a madárvilágtól, így nap mint nap megcsodálhatjuk az élővilágot” – magyarázta.

Hozzátette, mivel lakóhajóikat motoros meghajtással szerelik fel, az egyik kikötőből a másikba akár 5-10 kilométeren belül is lehet közlekedni. Ez a Tisza-tónál és a Dunakanyarban könnyebben megoldható, elektromotorral szerelt hajókkal pedig a Balatonnál is van erre lehetőség.

A tél miatt sem kell aggódni, hiszen a lakóhajókban az sem okoz károsodást, ha a befagynak a vízben, mert a hatótest úgy van megépítve, hogy a jég nem képes összeroppantani azt. Mivel négy évszakos ingatlanról van szó, télen is bátran lakhatóak, mert a fűtés is megoldott bennük.

Szinte már meg is telt az épülő úszófalu

A több mint 17 éves tapasztalattal rendelkező gyártócég egy abádszalóki kikötő tulajdonosával együttműködve kezdte el építeni Magyarország első úszófaluját a településen.

Farkas Miklós, az uszohazak.eu munkatársa elmondta, összesen 17 darab négy évszakos ház épül, melyek mindegyike cölöpökön áll. Ezeken árvízkor fel tudnak úszni, annak levonulásakor pedig visszaülnek a cölöpökre, tehát száz százalékosan biztonságosak.

Az ingatlanok négy méretben készülnek: 40, 48, 60 illetve 76 négyzetméteresek. Külsőre pedig két típust különböztetnek meg, az ívelt tetős és a skandináv koncepciót.

Az abádszalóki úszófaluban jelenleg az infrastruktúra és a partszakasz kiépítése zajlik, de két héten belül megkezdődik az első cölöpök leverése is. A cél az, hogy egy hónap múlva rákerüljön az első ház szerkezete az oszlopokra és a tervek szerint június 30-ig az első tíz épület elkészül.

Az úszófalu iránt jelentős az érdeklődés, bár még csak a kivitelezés zajlik, a 17 elérhető úszóházból 14 már el is kelt és mindössze 3 vár tulajdonosra. Az pedig még a jövő zenéje, hogy mekkorára nőhet az úszófalu.

Booking.com