A könyvesboltok polcai tele vannak jobbnál jobb olyan kötetekkel, amelyek képesek egy számunkra még ismeretlen, elképzelt vagy valós világba repíteni bennünket. Ezek a történetek amellett, hogy segítenek kiszakadni a hétköznapok fogságából, inspirálhatnak is egy-egy utazást, ezért a Bookline idén novemberben a könyveken belüli és túli kalandokra invitálja közönségét.

A Bookline az elmúlt években arra törekedett, hogy a XXI. század olvasási élményét mutassa be a szélesebb közönség számára. Így ezzel összhangban idén novemberben is egy olyan országos kampányt indított útnak, amely nemcsak a rendszeresen olvasóknak szól, hanem azoknak is, akik ritkábban vesznek a kezükbe könyvet. A kampány azt kívánja megmutatni, hogy az olvasás az egyik legjobb módja annak, hogy kiszakadjunk a hétköznapok fogságából és gondolatban vagy akár térben is útra keljünk. Hiszen legyen az egy kalandregény, szépirodalmi alkotás, gyerekkönyv, életrajz vagy szakácskönyv, sokszor olyan tájakat, kultúrákat, élővilágot, eddig nem ismert történeteket fedezhetünk fel a könyvek által, amelyek inspirálhatják egy leendő utazásunkat is.

Azért, hogy az olvasás és az utazás valóban együttes élménnyé váljon, a Bookline által meghirdetett Utazz a Bookline-nal, olvass a Wizz Airen! promócióban december 15-ig minden héten kisorsolnak egy 100 000 Ft értékű Wizz Air utalványt is vásárlóik között! Emellett a szervezők érdekes könyvajánlókkal és további nyereményekkel készülnek a közönség számára.

További információk: bookline.hu/leptemolvasni

Booking.com