31. Miss Hungary 2021. Nemzeti Szépségverseny és Királynőválasztás a La Burrata Mozzarella, a mozzarellák királynője főtámogatásával megrendezésre kerülő döntő:

Helyszín: Gödöllői Királyi Kastély, Lovarda
Kezdés időpontja: 2021. 12. 04. 19.00

Siklósi Lilla Laura vagyok, 17 éves, jelenleg még tanulok, a BKSZC Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskolában. Gyerekkorom óta a szépségipar ami a leginkább vonz engem, ezért is választottam ezt az irányvonalat. Érettségi után kozmetikus szakon fogok végezni. Budapest mellett Maglódon élek, de nem jelent problémát számomra a közlekedés, rugalmas vagyok ilyen téren. Jövő év elején kezdem a jogosítványt, nyárra már saját gépkocsival fogok rendelkezni. A szépségiparban ami nagyon közel áll hozzám egyrészről az egyedi sminkek készítése. Jó kézügyességemnek, és határtalan fantáziámnak köszönhetően látványos, extravagáns munkák kerültek már ki a kezeim közül. Másrészről pedig a fotómodellkedés. El tudnám képzelni magam ezen a területen! Úgy érzem minden megvan bennem, ami sikeressé tehet ebben a szakmában! Magabiztos, fiatal, fotogén nőnek tartom magam, határozott célokkal, álmokkal! Jelenleg még nincsen portfólióm, sem felmutatható modell munkáim, most szeretnék elindulni ezen az úton. Úgy gondolom jó kezdet lehet a hamarosan megrendezésre kerülő Miss Hungary 2021-es szépségverseny döntőjébe való bejutásom! Nagy büszkeséggel tölt el, hogy tini kategóriában indulhatok. Célom, hogy első helyezést érjek el, és úgy gondolom minden esélyem meg van rá! Tanulmányaim mellett szabadidőmben edzeni járok, figyelek az alakomra, fontos számomra az egészséges életmód. Rendszeresen olvasok, fontosnak tartom, hogy fejlesszem magam, és mentálisan is felkészült legyek minden élethelyzetben. Jelenleg az angol nyelvet tanulom, tervben van érettségi után nyelvvizsgát szerezni belőle, de a későbbiekben szeretnék több nyelvet is megtanulni. Szeretnék sikeres lenni az élet minden területén, és úgy érzem megvan bennem minden, ami a céljaim elérését segítheti.

A több, mint három órás gálaműsor keretében 4 alkalommal vonulnak fel a versenyző szépségek és egy rendhagyó, látványos fotó tour is segíti a zsűrinek kiválasztani a királynőket és udvarhölgyeket. A Sissi korhű ruhák megalkotója, Czédly Mónika és a D’Elia Szalon ruhakölteményei mellett a Szogi Fashion ruhái és a Chrisand Fur bundái teszik még látványosabbá a gálaestet. A Királynő és a Kishercegnő koronázása mellett számos különdíj is gazdára talál a döntőn, hiszen a megválasztják a Harkány Fürdő, a Dráva Hotel és a Park Hotel szépét is, de ezen az esten választhatja ki a Barabás Téglakő Kft., a Naturliget és a La Burrata Mozzarella Kft. is a jövő évi háziasszonyait.
További meglepetés, hogy a Gödöllői Királyi Kastély Koronázási termében ezen a napon kiállítás nyílik Sissi Királyné eredeti korhű koronázási ékszereivel és rekonstruált koronázási ruhájával, ahol a magyar korona másolatát, a kastély teljes tárlatával együtt -rendkívüli kedvezménnyel – nézhetik meg a szépségverseny gálaműsorának nézői. Az est folyamán a döntő résztevőinek felvonulásai mellett rendhagyó átfogó, történelmi időutazáson repíti végig a közönséget a Zenével Írt Történelem csapata a zenés táncos rockzenei összeállításával az ősmagyar kortól napjainkig. Fellép még Kézér Gabriella balett tánccsoportja, a Kézér Balléé, akik Edit Piaf életének részleteit viszik színpadra, Mezei Diána dalait követően pedig három gyönyörű énekesnő, a Glória Singers zenei formáció színesíti a gálaműsort a hölgyek kastélyaként emlegetett Gödöllői Királyi Kastélyban.
A szervezők különösen ügyelnek a biztonsági szabályok és előírások betartására. Jegyek csak a jegy.hu-n kaphatók korlátozott számban.

Booking.com