Május 16-tól online elérhetővé válik az „Úton – Hét nap a magyar Caminón” című ismeretterjesztő road movie.

A 42 perces filmben három főszereplő 7 napos zarándoklatát követhetjük végig Magyarország festői, Balaton-felvidéki tájain a 170 km hosszú Tihany-Lébény közötti, Magas-Bakonyon átvezető Szent Jakab zarándokúton. A rendező Boegi Máté, az operatőr pedig a dokumentumfilmjeivel sokszorosan díjazott Grams Melanie. Az egyik zarándok már a spanyolországi Caminót is végigjárta, ezért jelentkezett a hazai útra is, ami szintén nagy élményt jelentett számára. „A nagy Caminót is végigjártam 7 éve, óriási hatással volt az életemre, ezért is jelentkeztem most erre a hazai zarándoklatra” – fejtette ki Páli Judit, a film egyik főszereplője. – „Azonban amíg a spanyolországi út nagyon felkapott lett az utóbbi időben, sok a turista, és ez elvesz a varázsából, addig a hazai Camino útvonal igazi zarándokélményt jelent, engem teljesen feltöltött. Az külön öröm volt, hogy a zarándokszállásokon tudtam főzni, mert 13 éve vagyok vegetáriánus és három éve vegán, így az étkezési szokásaimon sem kellett változtatni.”

Úton – Hét nap a magyar Caminón – Online premier
A lm, ami elindít
Május 16-tól online elérhetővé válik az „Úton Hét nap a magyar
Camincímű ismeretterjesztő road movie. A 42 perces &lmben három
főszereplő 7 napos zarándoklatát követhetjük végig Magyarország festői,
Balaton-felvidéki tájain a 170 km hosszú Tihany-Lébény közötti, Magas-
Bakonyon átvezető Szent Jakab zarándokúton. A rendező Boegi Máté, az
operatőr pedig a dokumentum&lmjeivel sokszorosan díjazott Grams
Melanie. Az egyik zarándok már a spanyolországi Caminót is végigjárta,
ezért jelentkezett a hazai útra is, ami szintén nagy élményt jelentett
számára.
A BUDAMOUNT Film ismeretterjesztő #lmjének célja, hogy visszaadja a
Camino-élményt: a sok gyaloglást, a természet hangjait, a csendet, a
találkozásokat, a nehézségeket, és további hazai tájak felfedezésére,
zarándoklatra inspiráljon. A Szent Jakab zarándokút 170 km-es magyar szakasza
Tihanyból indul, és a Magas-Bakonyon át vezet egészen a román kori lébényi
templomig. Az út olyan látnivalókat érint, mint például a tihanyi őslevendulás, a
vászolyi Szent Jakab-forrás, a nagyvázsonyi pálos kolostorrom, a bakonybéli
bencés monostor, a pannonhalmi bencés főapátság, Győr belvárosa.
A #lmben három zarándok útját követjük végig, és az ő élményeiken keresztül
ismerjük meg a tájat, az épületeket, a zarándoklét kihívásait. A forgatáshoz
zarándoklatot tervezők és túrázók jelentkeztek, akik naponta akár 8 órán
keresztül is gyalogoltak a természetben, miközben hajlandóak voltak
bepillantást engedni a #lm készítői számára az út közben megfogalmazott –
élettel, kitartással, hittel kapcsolatos – gondolataikba. A #lm főszereplői
különböző háttértörténettel érkeztek a zarándokútra: van köztük olyan, aki már
végigjárta a spanyolországi El Caminót, de most vegánként próbálta teljesíteni a
„magyar verziót”, van egy tragikusabb sorsú, de vallásosságát mindvégig
megőrző hivatásos vadász a hű kutyájával, valamint egy #atal anyuka, aki
kétéves kislányát és férjét hagyta otthon az út kedvéért. A zarándokok
egymással is jó barátságba kerültek, bensőséges kapcsolatot alakítottak ki
egymással a rövid idő ellenére is.
„A nagy Caminót is végigjártam 7 éve, óriási hatással volt az életemre, ezért is
jelentkeztem most erre a hazai zarándoklatra” – fejtette ki Páli Judit, a &lm
egyik főszereplője. – „Azonban amíg a spanyolországi út nagyon felkapott lett
az utóbbi időben, sok a turista, és ez elvesz a varázsából, addig a hazai Camino
útvonal igazi zarándokélményt jelent, engem teljesen feltöltött. Az külön öröm
volt, hogy a zarándokszállásokon tudtam főzni, mert 13 éve vagyok vegetáriánus
és három éve vegán, így az étkezési szokásaimon sem kellett változtatni.”
A rendező Boegi Máté, aki három országban rendezett már rövid#lmeket,
jelenleg Koppenhágában készíti első saját játék#lmjét. Az operatőr a
dokumentum#lmjeivel sokszorosan díjazott Grams Melanie, aki tavaly elnyerte a
legjobb operatőr díját az ASC Student Heritage Award Dokumentum#lm
kategóriában (diákként ez a legnevesebb elismerés az USA-ban). Jelenleg Los
Angelesben él és dolgozik, valamint az USC School of Cinematic Arts-on tanít. A
#lm rendezője és operatőre #atal házasok, mindketten az USA-ban tanulták a
#lmkészítést, de a zarándok#lm miatt hazautaztak egy kis időre. (Melanie is
magyar nemzetiségű, jól ismeri a Balaton és a Bakony vidékét.)
A BUDAMOUNT Film egy új produkciós iroda, amely saját #lmes ötleteit
valósítja meg. Kiemelten fontos számukra a magas képi és hangzásbeli minőség,
emellett szeretik a hazai gyökerű témákat, fontos számukra a természet. Az
alapítók, Bálint-Halas Dominika és Bálint Attila.
A #lm a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, a tévés premier után május
16-tól online is megtekinthetővé válik: https://vimeo.com/689350943, így
inspirációt, ösztönzést nyújthat a zarándoklatot tervezők számára.
A #lm előzetese megtekinthető a következő linken:
https://youtu.be/iGfajNCY9AA
További információk a #lmről: https://budamount.hu/uton.
BUDAMOUNT Film:
Honlap: https://budamount.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/budamount#lm
Instagram: https://www.instagram.com/budamount_#lm/
YouTube: https://www.youtube.com/budamount#lm
Booking.com