Érkezik az Úton – Hét nap a magyar Caminón c. gyalogos road movie

Május 14-én debütál az „Úton – Hét nap a magyar Caminón” című
ismeretterjesztő #lm. A 42 percesre tervezett #lm célja, hogy visszaadja
a Camino-élményt – a sok gyaloglást, a természet hangjait, a csendet, a
találkozásokat, a nehézségeket –, és további hazai tájak felfedezésére,
zarándoklatra inspiráljon. A rendező Boegi Máté, az operatőr pedig a
dokumentum#lmjeivel sokszorosan díjazott Grams Melanie. A három
főszereplő pedig más-más háttértörténettel érkezett a zarándokútra,
köztük egy vegán, egy vadász a kutyájával és egy #atal anyuka.
A BUDAMOUNT Film ismeretterjesztő lmjének forgatásához zarándoklatot
tervezők és túrázók jelentkeztek, hogy megtegyék a 7 napos, 170 km hosszú
Tihany-Lébény közötti, Magas-Bakonyon átvezető Szent Jakab zarándokutat.
Naponta akár 8 órán keresztül is gyalogoltak a természetben, miközben
hajlandóak voltak bepillantást engedni a “lm készítői számára az út közben
megfogalmazott – élettel, kitartással, hittel kapcsolatos – gondolataikba. A “lm
főszereplői különböző háttértörténettel érkeztek a zarándokútra: van köztük
olyan, aki már végigjárta a spanyolországi El Caminót, de most vegánként
próbálta teljesíteni a „magyar verziót”, van egy tragikusabb sorsú, de
vallásosságát mindvégig megőrző hivatásos vadász a hű kutyájával, valamint egy
“atal anyuka, aki kétéves kislányát és férjét hagyta otthon az út kedvéért.
A rendező Boegi Máté, aki három országban rendezett már rövid”lmeket,
jelenleg Koppenhágában készíti első saját játék”lmjét, valamint az Ivan & The
Parazol egyik videóklipje is az ő nevéhez kapcsolható. Az operatőr a
dokumentum”lmjeivel sokszorosan díjazott Grams Melanie, aki tavaly elnyerte a
legjobb operatőr díját az ASC Student Heritage Award Dokumentum”lm
kategóriában (diákként ez a legnevesebb elismerés az USA-ban). Jelenleg Los
Angelesben él és dolgozik, valamint az USC School of Cinematic Arts-on tanít. A
“lm rendezője és operatőre “atal házasok, mindketten az USA-ban tanulták a
“lmkészítést, de a zarándok”lm miatt hazautaztak egy kis időre. (Melanie is
magyar nemzetiségű, jól ismeri a Balaton és a Bakony vidékét.)
A BUDAMOUNT Film egy új produkciós iroda, amely saját “lmes ötleteit
valósítja meg. Kiemelten fontos számukra a magas képi és hangzásbeli minőség,
emellett szeretik a hazai gyökerű témákat, fontos számukra a természet. Az
alapítók, Bálint-Halas Dominika és Bálint Attila.
A “lm a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, premier: Duna TV,
2022.05.14., 13:20 órakor.
A #lm előzetese megtekinthető a következő linken:
https://youtu.be/iGfajNCY9AA.
További információk a “lmről: https://budamount.hu/uton.
Booking.com