Buszos túrák a debreceni repülőtér kulisszái mögött.

Érdekes túrára invitálja az érdeklődőket a Debrecen International Airport és a Légiközlekedési Kulturális Központ. 2022 januárjától olyan helyekre is be lehet jutni, ahová eddig egyáltalán nem.

A reptér és a kulturális központ együttműködésében kialakított túraútvonalon szerepel a kifutó, számos katonai hangárépület és a tűzoltók számára kialakított gyakorlópálya is, vagyis alapvetően a repülőtér kulisszái mögé lehet betekintetni. Az utasok, illetve azok, akik erre a pályára készülnek, megláthatják, hogy mi zajlik egy légi jármű kiszolgálása során.

Az érdeklődők megtudhatják többek között, hogy egy repülő landoláskor 240-250 kilométer per órás sebességgel halad. Megfigyelhetik, ahogy a dolgozók jégtelenítő folyadékkal locsolják le a gépet indulás előtt.

Az idegenvezető megmutatja, hogy mire szolgálnak a kifutóra felfestett nyilak, a fehér és fekete vonalak, vagy melyik az a pont, ahonnan a leszálló repülőgép landolhat, és még számos érdekességre hívja fel a látogatók figyelmét.

A repülést népszerűsítő, a magyar repüléskultúrát bemutató túrák most januártól szombatonként érhetők el, egy túrán közel 50 személy tud részt venni (ennyien férnek fel a buszra), legyen az egy osztály vagy egyéni látogatók.

A program minden korosztálynak kiváló, az óvodás csoportokon, iskolás, osztálykiránduló csoportokon át családi programként is remek választás.

Forrás: turizmus.com
Fotó: facebook.com/debrecenairport

Booking.com