Rugalmas, visszaváltható szolgáltatásokat keresünk – a vásárlók háromnegyede változtatott online vásárlási szokásain.

Budapest, 2022. május 18. – Az online vásárolható szolgáltatások terén megváltoztak a szokásaink az
elmúlt két évben: óvatosabban döntünk, átalakult a keresett szolgáltatások köre, miközben a döntés ideje
egyre inkább az utolsó pillanatra tolódik, így előtérbe kerültek a last minute ajánlatok – nem csak az
utazások, hanem más szolgáltatások esetében is. A Bónusz Brigád a GKID segítségével vizsgálta
felhasználói körében az online vásárlási szokások megváltozását a pandémia kezdetétől máig – kiderült,
hogy a válaszadók háromnegyede változtatott korábbi online szolgáltatások vásárlásával kapcsolatos
szokásain.
Szolgáltatások rugalmasan
Az idén tavasszal új tulajdonoshoz került Bónusz Brigád és a GKID (korábban GKI Digital) közös kutatásából
kiderül, hogy az online szolgáltatás foglalásra, vásárlásra nyitott internetezői réteg elvárásai jelentősen
megváltoztak a járvány elmúlt két éve alatt: a válaszadók negyede már kevésbé hajlandó jóval előbb online
megvenni egy szolgáltatást (például utazást, vagy valamilyen élmény programot). Az óvatosság érthető,
hiszen kiszámíthatatlan lett, hogy mi történik több hónap múlva. Ráadásul a pandémia csúcspontjain ez a
bizonytalanság még összességében is kevesebb lehetőséggel és kimozdulási kedvel járt. Ezt támasztja alá, hogy
a kutatás szerint a vásárlók 22 százaléka számára felértékelődött a rugalmas szolgáltatások iránti igény,
emellett a visszaválthatóság és a határidők esetleges kitolása is fontosabb szempont lett a vásárlásnál.
Az online vásárlók már kifejezetten csak az ilyen ajánlatokat keresik.
„A rugalmasság lett az egyik legfontosabb, a vásárlási döntést befolyásoló szempont, hiszen világunk
kiszámíthatatlanabbá, kevésbé tervezhetővé vált, de ez egyben azt is jelenti, hogy nő a pénzügyi tudatosság a
fogyasztók körében – mondja Banga Györgyi, a Bónusz Brigád operatív igazgatója. „Ezt mi magunk is
tapasztaljuk a Bónusz Brigád vásárlói között, hiszen a rugalmas, visszaváltható ajánlatok sokkal
keresettebbek oldalunkon, szívesebben veszik ezt még akkor is, ha esetleg valamivel magasabb árkategóriába
is esik egy visszaváltható ajánlat.”
A változások okai leginkább a Coviddal függenek össze (43%), de fontos szempont az is, hogy sokak
számára megváltoztak a prioritások (35%), a korlátozások miatt átalakultak a szokások (30%), vagy éppen
megváltozott az élethelyzetük (21%).
Online vásárlási szokások
A kutatásban résztvevő Bónusz Brigád felhasználók 86 százaléka az elmúlt egy évben vásárolt terméket
hazai webáruházból, 58 százalékuk rendelt készételt, közel 50 százalékuk vásárolt valamilyen programra szóló
jegyet, 42 százalékuk foglalt szállást Magyarországon és mindössze 17 százalékuk foglalt szállást külföldi
szálláshelyen. A szállásfoglalások esetében a visszaesés szembetűnő, hiszen korábban hazai szálláshelyet 70
százalékuk, külföldi utazást 37 százalék vásárolt valaha online.
Utazás – külföld vagy belföld?
Az elmúlt egy évben a Bónusz Brigád kutatásában résztvevők a legtöbbet külföldi online szállásfoglalásra
költöttek – átlagosan több, mint 137 ezer forintot. A külföldi szállást online foglaló válaszadók negyede több, mint
200 000 forintot költött ilyen célra az elmúlt egy évben. Külföldi szállás tekintetében a válaszadók 45 százaléka
nem változtatott a szokásain, míg 34 százalékuk kevesebbet, 22 százalék viszont többet költött ilyen célra.
Magyarországi online szállásfoglalásra a felhasználók átlagosan közel 82 ezer forintot költöttek – a
legtöbben (39%) 50 000 – 100 000 Ft közti összeget, de közel ennyien (38%) még ennél is kevesebbet,
mindössze 50 000 Ft alatti összeget szántak belföldi utazásra az elmúlt egy évben. Hazai online szállásfoglalásra
a járvány után a válaszadók fele ugyanannyit költött, mint a pandémia előtt, válaszadók mintegy egyharmada a
korábbinál kevesebb összegből foglalt online hazai szállást.
Főzés helyett rendelünk
A pandémia alatt nagyon sok emberre szakadt rá a főzés feladata, főleg, mert az online oktatás ideje alatt a
gyerekek étkezését is meg kellett oldani. Ami az elmúlt egy évet illeti összességében készétel rendelésre a
válaszadók átlagosan közel 40 000 forintot költöttek – a jellemző költés egy év alatt 10 000 – 50 000 Ft közé
esett, a válaszadók közel fele ennyit költött. 34 százalékuk kevesebbet, 20 százalékuk többet költött a pandémia
előtti, 2019-es évben jellemző összegnél.
A Bónusz Brigádon is számos étterem ajánlata közül választhatnak a vásárlók: a kutatás szerint az oldalon
éttermi kupont vagy kedvezményes ajánlatot a válaszadók közel 40 százaléka vett már valaha, és az elmúlt
egy évben sem csökkent számottevően az ilyen ajánlatokat vásárlók aránya
Színház, koncert, mozi
Azok között, akik vásároltak már a Bónusz Brigádon 18 százalék vett már belépőjegyet, koncertjegyet az
oldalon. Belépőjegyre, legyen az koncertjegy, mozijegy vagy színházjegy átlagosan 42 ezer forintot
költöttek a válaszadók az elmúlt egy évben – a legtöbben itt is a 10 000 – 50 000 Ft közti kategóriában (59%),
de minden negyedik válaszadó (23%) kevesebb, mint 10 000 Ft-ot szánt erre a célra. Ez az összeg azt jelenti,
hogy jelentősen megváltoztak itt is a vásárlási szokások: minden harmadik ember kevesebbet költött erre a célra,
mint a korábbi években.
Átalakulóban a keresett szolgáltatások köre
Különböző szolgáltatásokra a válaszadók több, mint fele (58%) 10 000 és 50 000 forint közötti összeget, míg
negyedük kevesebb, mint 10 000 forintot költött. Szolgáltatásra minden második válaszadó ugyanannyit költött a
járvány után is, mint 2019-ben, 35 százaléka azonban kevesebbet szánt rá. Azok között, akik valaha vásároltak
az oldalon a legtöbben (68%) éppen szolgáltatást vásároltak. A koronavírus ebben hatalmas mértékben
átrajzolta vásárlási szokásainkat.
Az elmúlt egy évben a szolgáltatást vásárlók közül legtöbben, tízből négyen szintén valamilyen élményre
szóló kupont vagy kedvezményes ajánlatot vásároltak és nagyon hasonló a többi szolgáltatás
igénybevételének aránya is: kulturális, szórakoztató eseményekre szóló, vagy valamely múzeumba, állatkertbe
szóló belépőjegyet, kupont 37 százalék vett online, hazai szálláshelyre vonatkozó ajánlatot a válaszadók 34
százaléka vásárolt, de még szépségápolásra, egészségmegőrzésre vonatkozó ajánlatot is a szolgáltatást
vásárlók 32 százaléka választott.
Akik nem költöttek az elmúlt év során kuponokra, azok leginkább a járvánnyal összefüggésben nem
vásároltak: 35 százalékuk kevesebbet jár ilyen helyekre, 29 százalék mondta azt, hogy a lehetőségek
korlátozottabbak voltak ebben az időszakban, 23 százalék pedig a bizonytalan helyzet miatt nem vett kupont. A
válaszadók negyede mondta azt, hogy ebben az időszakban nem engedhette meg magának.
Pörög a Bónusz Brigád is
A Bónusz Brigád oldalán a válaszadók közel harmada a pandémia előtt és azóta is folyamatosan vásárol,
azaz kiemelkedően magas a visszatérő, hűséges vásárlók aránya. Az oldal jelenlegi látogatói közül 23
százalék még nem vásárolt a Bónusz Brigádon: minden 5. válaszadó ezt a jövőben tervezi.
Booking.com