Málta turizmusa jó irányba tart
Kiváló eredményeket ért el szeptemberben a Máltai Nemzetközi Repülőtér

A Máltai Idegenforgalmi Hivatal örömmel adta közre a napokban azt a nagyszerű hírt, hogy a Máltai Nemzetközi Repülőtér szeptemberben összesen 418.473 utast fogadott. 1999 óta most fordult elő először, hogy a szeptemberi utasforgalom  volumene megelőzte az augusztusit. Egyúttal az volt a COVID-19 világjárvány kezdete óta a legerősebb hónap az utasok számát tekintve.

A kapacitások kihasználtsága a járvány előtti szint alatt maradt, a légitársaságok nem sokkal 70% feletti töltéssel üzemeltek.

Clayton Bartolo, Málta turizmusért és fogyasztóvédelemért felelős miniszter nyilatkozatában kiemelte, hogy a Máltai Nemzetközi Repülőtér minap közzétett adatai biztatóak a helyi turisztikai ágazat számára. A nehéz idők ellenére Máltának sikerült egyensúlyt teremtenie az itt élők egészségügyi biztonsága és megélhetése között. Továbbra is keményen dolgoznak annak biztosításán, hogy a szálloda- és vendéglátóipar tovább erősödjön, és hogy Málta az elkövetkező években a turizmus kiválóságának otthona legyen.

A Máltai Turisztikai Hivatal vezérigazgatója, Johann Buttigieg , a hírek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy ez egy nagyon pozitív megerősítés Máltának, különösen, ha figyelembe vesszük azokat a körülményeket, amelyekkel együtt kellett élni az elmúlt hónapokban. Az elért eredmény bizakodásra ad okot a 2021. évvégi és a 2022-es kezdőszámok tekintetében is és ebből pozitív erőt lehet meríteni. Az elmúlt időszak marketing munkája és a 20 millió eurós turizmus újrakezdési program, amit a hivatal a Turisztikai és Fogyasztóvédelmi Minisztériummal közösen valósítottak meg, továbbá az egészségügyi hatóságok sikeres járványkezelése mind döntő szerepet játszottak a szeptemberi, nagyon is pozitív eredményekben. Ez is jó példa arra, hogy mennyire fontos, hogy minden érdekelt fél együtt dolgozzon a közös cél érdekében, főként amikor ilyen példátlan válsággal kell szembenézni.

A repülőtér adataiból jól látható, hogy az Egyesült Királyság megőrizte vezető pozícióját, folyamatosan erősödve. Szeptember folyamán több mint 108.000 utas érkezett vagy indult erről a küldőterületről. Az utasok számát tekintve a briteket Olaszország, Németország, Franciaország és a spanyolok követik.

A Máltai Turisztikai Hivatal vezérigazgató helyettese és marketingért felelős vezetője, Carlo Micallef a szeptemberi adatokkal kapcsolatban köszönetét fejezte ki a hivatal központjában és az európai képviseleteken dolgozó kollégáknak, akik a menedzsmenttel szoros együttműködésben, egy nagy csapat részeként, az állandóan változó helyzethez folyamatosan alkalmazkodva dolgoztak a közös siker reményében. A járványügyi helyzet adta időt igyekeztek jól hasznosítani. Ez idő alatt kidolgoztak egy új marketing stratégiát és digitális eszközökkel, online kampányokkal próbálták Máltát az emberek látóterében és vágyaiban tartani. A befektetett energia megtérülni látszik, mint azt a mostani adatok is tükrözik. A hivatal az ágazat többi szereplőjével egyetértésben bízik benne, hogy ez a siker csupán a kezdet és a továbbiakban is javulás, erősödés várható.

Máltai Idegenforgalmi Hivatal | VisitMalta Hungary

Booking.com